A médiaszabályozástól a mesterséges intelligenciáig – interjú Koltay Andrással 2019. március 29.

A Pázmány Törzsasztal április 4-ei vendége Koltay András médiajogász, egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora.

Előadásának címe Sajtószabadság és internetszabályozás. A lehetséges témákról és aktuális kérdésekről beszélgettünk.

 

Két évtized online lét után aktuális a kérdés: demokratikusabb-e az újmédia a hagyományosnál?

A jogászok szeretnek egyrészt/másrészt választ adni, mintha el akarnák kerülni az állásfoglalást. De azért ez is egy komplex helyzet. Mindenképpen demokratikusabbnak nevezhető, hiszen bárki ingyenesen közzé teheti a véleményét. Ez azért régen nem volt ennyire egyértelmű. De hogy arra a véleményre kik és hányan figyelnek, az már sok mindentől függ. A véleményüket közlők nagy többsége pedig elenyésző mennyiségű embert ér el. Másrészt érdekes kérdés, hogy az elméleti szakirodalom húsz évvel ezelőtt úgy gondolta, megszűnnek a tulajdonosi koncentrációk, jobban eloszlik a nyilvánosság befolyásolásának lehetősége. Ez pont ellentétes irányba mozdult: az internetes piac sokkal koncentráltabb, mint a televízió vagy a rádió esetében, pedig azt is sokan kritizálták. Az internetes nyilvánosság piacának nagy többségét néhány amerikai óriáscég uralja. Ebbe persze belefér többféle vélemény, így a demokratikus jelleg és az egy kézben tömörülés kockázata egyszerre van jelen.

 

Mi az oka ennek az erős koncentrációnak?

Ez elsősorban közgazdasági kérdés. De nyilván közrejátszik az, hogy megdőlt az az illúzió, hogy nagy tőkebefektetés nélkül komoly befolyást lehet elérni. Igen, fel lehet lépni, el lehet jutni a véleményformálás bizonyos szintjéig, de annak nem lesz mérhető, valós hatása. Sok embert továbbra is csak sok pénzzel lehet elérni. Ez újabb pénzt eredményez, amivel minőségibb tartalmat és szolgáltatást lehet létrehozni. Mivel pedig ez a piac már könnyebben túllép a nemzetállamok keretein, több olvasót tud szerezni világszerte elsősorban a Google és a Facebook segítségével. Ez amolyan természetes monopóliumot gerjeszt. A felhasználói szokások is efelé mutatnak. A jog eszközével ez ellen nehéz fellépni, de az Európai Unió is az első világháború utáni New Dealhez hasonló, trösztellenes szabályozásokat pedzeget. A Google és a Facebook valamilyen módon való felszabdalásával elejét venni az ilyen versenyjogi trösztöknek.

 

Azt látjuk tehát, hogy demokratikusabb is, meg nem is. De szabadabb-e az újmédia a hagyományosnál?

Abban az értelemben mindenképpen szabadabb, hogy jogi eszközökkel nehezebb befolyásolni. Maga a jogi szabályozás ebben az esetben is létezik, csak nehezebb érvényt szerezni neki. Ez könnyebb teret ad a Wikileakshez hasonló oldalaknak, és lehetőséget teremt a szabad vélemény, vagy akár a gyűlöletbeszéd könnyebb terjesztésére is. Másrészről maguk a nagy platformok is alkalmaznak az államtól független szabályozásokat. Tehát például hogy a Facebookon mit lehet mondani, vagy milyen képet lehet kitenni, azt nem a felhasználó állama határozza meg, hanem a cég belső szabályzatai. Ez egy kicsit aggályos is lehet, hiszen ezek a döntések semmilyen jogállami garanciát nem adnak, akár önkényesek is lehetnek.

 

Mit tud ez ellen tenni a jogi szabályozás?

Ezzel most vívódik az Európai Unió is. Arra már rájött mindenki, hogy valamilyen korlátozásra szükség van. Ez elsősorban az elharapódzott fake news esetek miatt merült fel egyre hangosabban. Az is világossá vált az elmúlt időkben, hogy a tv-k és rádiók esetében bevált gyakorlat – jogalkotó állam és ellenőrző hatóság – nem működőképes, felmerülnek bizonyos joghatósági problémák, felelősségi szabályok. A kérdés mostanában leginkább az, hogy az állami szabályozók és a piaci szereplők hogyan tudnak úgy együttműködni, hogy az állam ne avatkozzon bele túlságosan a piaci szereplők életébe, ugyanakkor a szólásszabadság is érvényesüljön, a káros és veszélyes tartalmaktól pedig távol lehessen tartani a felhasználókat. Ennek az együttműködésnek különböző formái lehetnek, de még nem teljesen világos, hogy milyen irányba indul ez a folyamat.

 

Mit tud kezdeni a jog az újmédiával megjelenő új fogalmakkal és kategóriákkal? Az évtized elején bevezetett szabályozások, amelyek például regisztráltatták a médiumnak számító online felületeket, mit tudnak kezdeni olyan jelenségekkel, mint újraposztolt tartalom, híraggregátorok, kommentek felelőssége és egyéb, csak az újmédiára jellemző kérdések?

Ez a bizonyos jogalkotás sokkal inkább tekinthető a hagyományos médiaszabályozás evolúciójának utolsó állomásaként, mintsem az új kezdeteként. A kilenc évvel ezelőtti magyar médiatörvény még a hagyományos média analógiájára próbálta az internetes világra húzni a különböző szabályokat. Hogy mondjak egy példát: a videókat tartalmazó portálokat televíziónak tekintve, az internetes hírportált pedig nyomtatott újság monitoron látható verziójának. Menet közben azonban például már az jelentette, és ma az jelenti a problémát, amikor a tartalmat nem az oldal működtetője, hanem a felhasználója teszi közzé. Ez a szó klasszikus értelmében pedig nem médiatevékenység. Mert ami ebből, ezek összességéből egybeáll, az egy tartalomfolyam, nem pedig szerkesztett tartalom. A New York Times-nak is van Facebook oldala, és a szomszéd Mari néninek is van Facebook profilja. Mind a kettő ugyanúgy tartalom. Ez teljesen új megközelítést igényel, amire az állami szabályozások még nem adtak kikristályosodott választ. Erre valószínűleg olyan válasz lesz, mint ahogy fentebb is említettem, hogy az államnak és a piaci szektornak együtt kell működnie.

 

Ez azért elég macska-egér harcnak tűnik. Van arra esély, hogy a jog utoléri a technológiát?

Azért ez máskor is így szokott történni. Mindig van egy kis lemaradás, és mire utoléri, újabb kérdések merülnek fel, a helyzet ismét változik. De a jognak nem szabad kapkodnia. Az is lehet, hogy ezeket a kérdéseket például nem feltétlenül a mai keretek között fogjuk tudni megválaszolni, hanem valami átmenetet kell találni az állami szabályozás és a magánszabályozás között. Ki fog ez kristályosodni.

 

Várhatóan mi lesz a közeljövő a legnagyobb jogi kihívása a témában?

Noha a technológia pontos változásait nem látjuk előre, valószínűleg egyre nagyobb hangsúly kerül majd a mesterséges intelligencia szabályozásának kérdéseire. Hamarosan már nem is emberek hoznak majd döntést a tartalomról, illetve bizonyos értelemben ez már a valóság. Ez komoly kihívás. Ami engem leginkább foglalkoztat, az az, hogy hogyan lehetne a nyilvánosság feletti alkotmányos védelmet nemzetállami keretek között megtartani. Amikor egy amerikai cég saját normarendszere az állam jogrendszerénél hatékonyabban befolyásolja, hogy egy magyar felhasználó mit ír, és mit nem ír, akkor kezd egy kicsit kicsúszni a szabályozás az államok kezeiből. Kicsit leegyszerűsítve a helyzetet, de elmondható, hogy ma egy teljesen ismeretlen, névtelen Facebook moderátor nagyobb hatást gyakorol a magyar nyilvánosságra, mint az Alkotmánybíróság többtucat határozata a szólásszabadságról, amelyek az elmúlt 30 évben megszülettek. Ettől önmagában nem biztos, hogy rosszul kell érezni magunkat, de a veszélyekkel számolni kell.

x