Keressetek minket, segítünk 2019. július 22.

Ismerkedjetek meg karunk Tutori szervezetével.

Kedves Gólyák!

Elsősorban szeretnénk Nektek gratulálni a sikeres felvételetekhez a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karára.


Az egyetemek többségén működik egy olyan hallgatói szervezet, melynek célja az újonnan jött hallgatók segítése, ez a mi egyetemünkön a

Tutori szervezet.

A Tutori szervezet legfontosabb célja, hogy segítséget nyújtsunk Nektek, elsőéveseknek a kezdeti nehézségekben. A mi feladatunk, hogy segítsünk Nektek a beiratkozáson, az első tárgyfelvételen, de nemcsak tanulmányokkal kapcsolatos kérdésekkel kapcsolatban fordulhattok hozzánk, hanem az egyetemi élettel kapcsolatos egyéb problémáitokkal is nyugodtan.

Kapni fogtok majd 1-1 Tutort, aki

  • elkísér majd egyetemi éveitek során,
  • segítséget nyújt Nektek, és
  • akihez bármikor fordulhattok.

A Tutor csoporthoz tartozás sok területen segítséget nyújthat egyetemi éveitek során, hiszen a csoporton belül kialakult barátságok, ismeretségek jelentősen megkönnyíthetik egyetemi éveitek első napjait (egészen az utolsó együtt töltött napig), ugyanis a csoport megismerése után úgy mentek be első óráitokra, hogy már új barátok, gólyacsoporttársak vesznek körül benneteket.

Beiratkozás

Az első legfontosabb eseményetek a beiratkozás lesz augusztus 22-23-24, illetve 27-28 között. Fontos, hogy személyesen megjelenjetek, ugyanis itt fogtok először találkozni szervezetünk tagjaival, akik a beiratkozás, illetve a tárgyfelvétel során a segítségetekre lesznek.

Gólyanapok


Szeptember 5-6-án lesznek a Gólyanapok.. A rendezvényen a megjelenés ajánlott, hiszen ekkor ismerhetitek meg majd gólyatársaitokat, és így az egyetemi élet első napjait már nem idegenek társaságában töltitek el. A Gólyanapokon rengeteg érdekes programmal várunk benneteket.

Még egyszer gratulálunk a felvételetekhez! Bármilyen kérdéssel forduljatok hozzánk bizalommal.

Amint elolvastátok ezt, írjatok nekünk e-mail címünkre a pazmanytutorok@gmail.com – ra, hogy minél hamarabb megtörténhessen a Tutorcsoportok beosztása, valamint, hogy segíteni tudjunk Nektek beiratkozással, tárgyfelvétellel, illetve a Neptun használatával kapcsolatos kérdéseitek megválaszolásával.

Kérünk Titeket, hogy az e-mailetekbe írjátok bele az alábbiakat: 

  • név
  • szak (jogász vagy igazságügyi igazgatás)
  • tagozat (nappali vagy levelező)

Kövessétek be Facebook oldalunkat is, ahol megismerhetitek szervezetünk tagjait, hogy kik is azok a Tutorok, és itt találhattok majd információkat Tutorcsoportos eseményekről is.

x