TDK 2020. szeptember 7.

Információk a kari TDK-ról, felkészülésről

Kedves Kollégák!

A járványhelyzet sajnálatos módon számos szempontból megnehezíti az életünket, ez alól a TDK tevékenység sem kivétel. Ennek ellenére nem szabad elfelejtenünk, hogy idén decemberben zárul a XXXV. OTDK nevezési időszaka. A tavaszi járvány-helyzet miatt ebben az OTDK ciklusban még nem rendeztünk egyetlen kari TDK-fordulót sem. Emellett a tavaszi TDK-tréningek is elmaradtak. Ezért az őszi félév kiemelten fontos lesz mindenki számára.
Amennyiben Ön már elkezdte egy TDK dolgozat megírását, akkor bátorítjuk rá, hogy a nehezített körülmények ellenére is mindenképpen fejezze be azt az őszi félév során. Amennyiben eddig csak gondolkodott rajta, és esetleg már van valamilyen elkezdett kutatása (akár évfolyamdolgozat vagy elkezdett diplomamunka is), akkor most még nem késő belevágni.
Keressék bátran a kiszemelt témavezetőt, az illetékes tanszéket vagy a kari TDK felelősöket. A tdk@jak.ppke.hu címen mindig elérhetők vagyunk, bármilyen kérdéssel forduljanak hozzánk bizalommal.

  • A felkészülést is igyekszünk segíteni,
  • a félév során lesznek tréningek,
  • november 6-án pedig kari TDK-t tartunk.

A kari honlapon minden fontos információt közzéteszünk (megtekinthetik a félév programjait és a határidőket is), javasoljuk továbbá a Facebook csoportunkhoz való csatlakozást is.

Üdvözlettel:
Kari TDK csapat

x