TDK beszámoló 2018. november 8.

Nagy érdeklődés mellett zajlott az idei kari TDK, hiszen 39 dolgozat szerzői méretették meg magukat.

2018. november 7-én került megrendezésre Karunkon a nagyszabású kari TDK, amely az utolsó nevezési lehetőség volt a jövő évi - Karunk által rendezett - XXXIV. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójában indulni szándékozó hallgatók részére. A verseny nagy érdeklődés mellett zajlott, hiszen 39 dolgozat szerzői méretették meg magukat. A verseny négy tagozatban zajlott, ahol érdekesebbnél érdekesebb előadások és prezentációk hangzottak el, és a kiváló opponensi felszólalások, valamint a zsűri észrevételei alapján sokszor parázs szakmai vita bontakozott ki a résztvevők körében.

A verseny végén a tagozati zsűrik több értékes helyezést is kiosztottak, de azon hallgatóknak sem volt okuk elkeseredni, akik nem kaptak díjat, mivel számukra is adott a lehetőség, hogy bekerüljenek a PPKE-JÁK OTDK csapatába, azok közé, akik 18 év után ismét hazai pályán képviselhetik Karunkat a joghallgatók legnívósabb hazai konferenciáján.

x