Közszolgálati szabályozási és kodifikációs szakjogász

 

A képzés célja: elsősorban a központi államigazgatási szervek, helyi és nemzetiségi önkormányzatok, másodsorban a gazdálkodó szervezetek keretében vagy az ügyvédi és civilszervezeti tevékenység végzése során szabályozási feladatokra szakosodott vagy erre szakosodni kívánó szakemberek (köztisztviselők, közalkalmazottak, ügyvédek, jogtanácsosok) képzése. A különböző szintű jogszabályok és belső normák (közjogi szervezetszabályozó eszközök, szabályzatok) előkészítésében, megalkotásában közreműködő szakemberek a jogászképzés során ilyen speciális tudástartalmú képzést nem kapnak, tanulmányaik során legfeljebb egy-egy tantárgy keretében vagy fakultatív tárgyként jutnak hozzá nem teljes körűen olyan ismeretekhez, amelyek a jogalkotói, jogalkotásban közreműködő tevékenységüket a későbbiekben elősegítik.

A jelentkezés feltétele: jogász szakképzettség és oklevél

Az oklevél megszerzésének feltétele: a levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési félév, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési félévben kerül sor.

A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján)
közszolgálati szabályozási és kodifikációs szakjogász
szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít.

Önköltség összege: 160,000 Ft / első félév*


A képzés ideje: 2 félév

Szakfelelős: Dr. Varga Zs. András

Tanrend

Tantárgyak, tárgyjegyzők I. félév II. félév
  óraszám óraszám
Bevezetés a jogszabályszerkesztés tanba – Dr. Gerencsér Balázs 8 B  
A jogalkotás stratégiai keretei – Dr. Csink Lóránt 8 A  
A jogalkotás normatív keretei. Jogforrások jellege és jogforrási hierarchia – Dr. Varga Zs. András 10 KZ  
Dereguláció – Dr. Csink Lóránt 12 K  
Hatásvizsgálati mechanizmusok –Dr. Gerencsér Balázs 16 KZ  
A jogalkotás nemzetközi determinációi. Jogharmonizáció – Dr. Sabjanics István 16 K  
Jogszabályalkotás a gyakorlatban – Lábady Tamás   10 A
Jogalkotás az önkormányzatoknál – Dr. Varga Ádám   12 KZ
Jogszabályok szövegezése, stilisztika-gyakorlat - Dr. Raffai Katalin   10 B
A jogszabályszerkesztés gyakorlata – Dr. Delbó Márta   10 KZ
Kihirdetés, közzététel és hatályosság - Dr. Gáva Krisztián   6 B
Szabályzatszerkesztés –Dr. Hajas Barna   6 A
Jogszabálytárak, jogi adatbázisok – dr. Berkes Lilla   6 A
Szakdolgozat előkészítés    
Összesen 70 60

Z=záróvizsga K=kollokvium B=beszámoló A=aláírás

A Deák Ferenc Intézet a változtatás jogát fenntartja.

* Az önköltség összege az első tanévet követően minden további tanévben a képzés első félévére meghatározott önköltség Központi Statisztikai Hivatal által az előző évre vonatkozóan közzétett fogyasztói árindex mértékével megemelt, ezer forintos értékre kerekített összegre változhat

 

x