Interjú dr. Dankó Anna alumnussal 2021. október 9.

Folytatódik alumni rovatunk. Anna jelenleg Amerikában tanul jogot és a jövőben többek között a nemzetközi joggal is szeretne foglalkozni.

Hogyan emlékezik vissza a pázmányos évekre? Mesélne egy olyan meghatározó élményt, amire szívesen emlékszik vissza hallgatói éveiből?

Első gondolatként szeretném megköszönni a megtisztelő lehetőséget, hogy a feltett kérdésekre válaszolhatok; nagy öröm számomra visszatekinteni hallgatóként eltöltött öt évre. Nagyon szerettem a Pázmányra járni, és minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy nemcsak szakmai előremenetelt biztosított számomra, hanem emberileg is folyamatosan formált. Rendkívüli módon értékeltem mind az oktatókban, mind az Egyetem oktatói tevékenységet nem folytató munkatársaiban már az első évtől kezdve azt a készségességet, amit megtapasztaltam az öt év során, és amitől az ember nem egy Neptun-kód hordozójának érezte magát, hanem olyasvalakinek, aki emberileg is számít.

Ami pedig a kérdés második felét illeti, bár rengeteg emlék köt a Pázmányhoz, ha egyet ki kéne emelnem, ami különösen meghatározó volt számomra, az az, hogy nemzetközi perszimulációs versenyeken vehettem részt mint csapattag, a későbbiekben pedig mint a felkészítőcsapat résztvevője. Megtiszteltetésként éltem meg, hogy Ádány Tamás tanszékvezető úr és Unger Anikó tanárnő felkészítése révén és eredményeképp a legjobb 10 csapat között végezhettünk 65 induló csapatból a 2020-as nürnbergi nemzetközi büntetőjogi perszimulációs versenyen. Nagyon sokat tanultam a felkészülés során a csapatmunka fontosságáról, és úgy érzem, mindannyiunknak rengeteget fejlesztette a problémamegoldó készségét, és járult hozzá ahhoz, hogy mindkét oldal érveit figyelembe véve tanuljunk meg kritikusan gondolkodni.

Melyik oktató volt a legnagyobb hatással Önre egyetemi évei alatt?

Nagyon nehéz számomra kizárólag egy oktatót kiemelni, mert a Kar minden egyes tanárától - akivel szemináriumok vagy előadások révén találkozhattam - nagyon sokat tanultam, és mindannyiuknak köszönöm a tanításba fektetett erőfeszítéseiket. Pár oktatót viszont szeretnék megnevezni, akiktől személy szerint úgy érzem, átlagon felüli figyelmességet és mentorálást kaptam a Pázmányon eltöltött öt évem alatt, és akik már a kezdetekkor alapjaiban járultak hozzá ahhoz, hogy szakmailag és emberileg is ki tudjak majd végzett jogászként teljesedni. Különösen ki szeretném emelni ilyen tekintetben Unger Anikó tanárnőt, Láncos Petra tanárnőt, El Beheiri Nadja tanszékvezető asszonyt és Komáromi László rektorhelyettes urat, akiknek ezúton is hálásan köszönöm a szakmai iránymutatást és azt a példamutatást, mely nemcsak a tanításhoz való alázatukban mutatkozott meg, hanem a hallgatókkal szembeni emberségük vonatkozásában egyaránt. Szintén szeretném kiemelni Ádány Tamás tanszékvezető urat és Tóth Tihamér dékánhelyettes urat, amiért olyan fejlődési lehetőségeket biztosítottak számomra nemzetközi téren, melyek nemcsak abban segítettek, hogy túllépjek saját határaimon, hanem ahhoz is hozzájárultak, hogy minél sokoldalúbb jogi, társadalmi és gazdasági ismeretekre tudjak szert tenni a tanulmányaim alatt.

Ha jól tudom, jelenleg Amerikában tanul jogot a minneapolisi St. Thomas University-n. Hogy került oda, mi motiválta a külföldön való tanulásra?

Még két éve pályáztam meg egy ösztöndíjat a Pázmányon keresztül, aminek révén lehetőségem nyílt egy szemesztert az egyetem LL.M. in U.S. Law megnevezésű egy éves képzésén tanulni. Ami pedig a külföldön való tanulás iránti motiváció eredőjét illeti, megtiszteltetésként éltem meg, hogy ösztöndíj révén többször nyílt lehetőségem külföldön tanulni az egyetemi éveim alatt; 2017 nyarán Salzburgban, 2019 őszi félévében pedig St. Louisban. Mindkét képzés rengeteget formált, nyitottabbá tett szakmailag, s emberileg egyaránt, s épp ezért szeretnék bátorítani minden hallgatót, hogy próbáljanak felkutatni minél több olyan képzési lehetőséget még lehetőleg egyetemi éveik alatt, mely némi betekintést enged a Magyarországon kívüli jogrendszerek életébe. Rengeteget tanul az ember saját magáról, és a hazáját is más fényen keresztül látja; emellett olyan élettapasztalatokkal és mindennapi készségekkel gazdagodik az ügyintézéseken és a kinti életének önálló megszervezésén keresztül, aminek a hozzáadott értéke nemcsak a szakmai pályáján, hanem az élet más területein is egyértelműen hatványozódik. 

Mivel szeretne foglalkozni, mely jogterület érdekli a legjobban és miért? Hol szeretne/hol fog elhelyezkedni tanulmányait követően?

Egyetemi éveim alatt a nemzetközi közjog, nemzetközi magánjog és európajog keltette fel legjobban az érdeklődésemet, ami azóta versenyjoggal kiegészült. Mindig is szerettem felkutatni azokat a relevanciájú jogi, társadalmi és gazdasági kérdéseket, melyek túlmutatnak egy adott országhatáron, épp ezért nagy vágyam a távoli jövőben nemzetközi téren elhelyezkedni, előtte azonban természetesen szeretnék minél több tapasztalatot szerezni.

Bármi érdekesség, amit még szívesen megosztana magáról? Mit üzenne a mostani hallgatóinknak? 

Az utolsó két kérdést szeretném összefűzni egy még akkor frissen felvételt nyert hallgatói tapasztalatommal és az abból szerzett utólagos tanulsággal. Mikor felvételiztem a Pázmányra 2016-ban, egy ponttal maradtam le az államilag finanszírozott képzésről, amit akkor nagyon nehezen éltem meg. S bár tudtam, bizonyára nem én lehettem az egyetlen, aki hasonlóan járt, ennek ellenére nagyon bántott, hogy ilyen kevesen múlott az államilag finanszírozott hely, és hogy ilyen jelentéktelennek tűnő pontkülönbségnek öt évre ható kihatása legyen. Emlékszem, 2016. július 26-án, a névnapomkor jöttek ki a ponthatárok, és a mai napig előttem van a kép, ahogy kisírt szemekkel ülök egy helyben a szobámban, és másra sem tudok gondolni, mint arra, vajon min múlhatott, és miért kellett így történnie. Bizonyítani akartam saját magamnak, a családomnak, a környezetemben lévőknek, és úgy éreztem akkor (megjegyzem, helytelenül), hogy kárba veszett mindaz a munka, amit a gimnáziumi tanulmányaimba belefektettem. Persze, tisztában voltam vele, hogy nem ez a legnagyobb tragédia az életben; mindettől függetlenül, nagyon nehezen tudtam beletörődni abba, hogy egyetlen egy pontnak ilyen determináló jelentősége legyen az elkövetkezendő öt évemre vonatkozóan, amit tudtam, hogy reálisan vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon nagy erőfeszítések árán fogok tudni megváltoztatni. Aztán időközben rájöttem, hogy talán az egyik legjobb dolog, ami történhetett velem, az az, hogy így alakult akkor, és aminek így utólag visszatekintve rengeteget köszönhetek. Az akkor kudarcként megélt tapasztalat megtanított arra, hogy a küzdés nem az, mikor az ember minden áron egy cél megvalósításának rendeli alá görcsösen az életét (jelen esetben annak, hogy bekerüljön a kívánt finanszírozási formára), hanem az, ha a mindennapjaiban fel tudja ismerni azt, hogy minden egyes megpróbáltatásnak és nehézségnek van értelme és hosszú távú célja, még akkor is, ha akkor egyértelműen negatívumként mutatkozik meg. Amit pedig megtanultam akkor, hogy akármit is veszít az ember, akármilyen megrázkódtatás is éri az életben, egy dolgot sosem tud elvenni tőle: az akaratának azt a szabadságát, hogy mindig van választási lehetősége. Választása arra vonatkozóan, hogy továbblépni és építkezni akar-e, vagy hagyja, hogy az önsajnálat okozta keserűség elvonja a figyelmét minden olyan fejlődési lehetőségtől, ami minden egyes nap ott rejtőzik a szeme előtt – csak észre kell vennie.


Mindezzel kapcsolatban csak annyit szeretnék mondani, és arra szeretnék minden hallgatót bíztatni, hogy merjetek kimozdulni a komfortzónátokból, ne féljetek a kihívásoktól, hanem tekintsetek mindegyikre úgy, mint lehetőségre. Merjetek hibázni, és minden nap adjatok hálát azokért az élettapasztalatokért, amit a kudarcélményeiteken keresztül megtanultok, valamint azért a potenciálért, ami Mindannyiótokban ott rejlik. Soha semmit nem késő elkezdeni, és elsődlegesen nem az fogja meghatározni a jövőtöket, amilyen adottságokkal rendelkeztek vagy nem rendelkeztek (pl. beszédkészség vagy annak a hiánya), hanem az, amit mindezzel tudatosan tesztek vagy nem tesztek. Mindegyikőtök saját magának a managere, és egyedül Tőletek függ, mennyit hoztok ki magatokból az egyetemi éveitek alatt és a későbbiek során. Épp ezért hangsúlyozottan óva intenék mindenkit attól, hogy alábecsülje magát akár a környezete, akár saját maga hatására. Legyetek figyelemmel arra, hogyan befolyásolják azok az apró döntések az életeteket, amiket talán észre sem vesztek, mert amit hosszú távon el fogtok érni, az nem lesz más, mint azoknak a szokásoknak az összessége, amit nap mint nap követtek, és annak a gondolkodásmódnak az eredménye, ahogyan hozzáálltok a mindennapok kihívásaihoz. Szívből kívánom a lehető legjobbakat Nektek az elkövetkezendő vagy éppenséggel fennmaradó évekhez, és sose felejtsétek el, hogy még a legkilátástalanabbnak tűnő helyzetben is van Bennetek annyi erő, hogy megtapasztaljátok: mire vagytok képesek.

x