Karácsony 2020 2020. december 24.

Dékán úr karácsonyi köszöntője

Kedves Kollégák (Oktatók, Dolgozók, Hallgatók)!

Szokásos karácsony előtti találkozásunkra (közös ünneplésünkre) a pandémia miatt sajnos nem nyílt lehetőség. 2020 karácsonyán csak levélben köszönthetjük egymást. A Kar nevében ezúton szeretném megköszönni, minden oktatónak, dolgozónak, s hallgatónak az év folyamán végzett kitartó munkáját, hogy a rendkívüli körülmények között is teljesíteni tudtuk feladatainkat.
Érdemes átgondolnunk, hogy az idei rendkívüli karácsony egy kicsit talán közelebb áll az igazi karácsonyokhoz. A Megváltó mostoha körülmények között egy istállóban született. Napjaink karácsonyait viszont évről évre az egyre nagyobb fény és csillogás jellemzi, ami egyre erősebb kontraszt a karácsony igazi tartalmával. A járványok, betegségek figyelmeztető jelek, hogy életünket nem mindenben a Teremtő rendelése szerint formáljuk. Ezen a 2020. születésnapon erre is gondoljunk, s a jövő karácsonyain is jusson eszünkbe.

Krisztus születik!
Dicsőítsétek!
Szabó István

x