Pázmányos sikerek az Országos Alkotmánybírósági Szimulációs Versenyen

2023.11.27.

Ötödik alkalommal rendezték meg november 23-án az Országos Alkotmánybírósági Szimulációs Verseny (ABSZIM) döntőjét. A Mathias Corvinus Collegium, a Magyar Jogász Egylet és az Alkotmánybíróság közös szervezésében megvalósuló esemény mára az alkotmányjog iránt érdeklődő hallgatók legnagyobb megmérettetésévé nőtte ki magát, amelyen több hónapos felkészülés és több selejtező sikeres teljesítése után vehetnek részt négy fős hallgatói csapatok.

A nyolc jogi kar és az NKE részvételével zajló verseny döntőjébe 13 csapat jutott be, közülük hárman is Karunk képviseletében. Nagy várakozásokkal tekintettünk a döntő elé, hiszen a pázmányosok két éve harmadik, tavaly pedig második helyezést értek el.

A döntőbe jutott csapatoknak egy kitalált jogeset alapján kellett alkotmánybírósági határozat-tervezet készíteniük, később egymás tervezetét véleményezni, majd azt az ülésen a vita során megvédeni. Idén a téma a mesterséges intelligencia felhasználásával függött össze, a jogeset szerint az indítványozó mesterséges intelligencia segítségével készített szakdolgozatát az egyetem védésre alkalmatlannak minősítette, keresetét a bíróságok elutasították, ezt követően fordult a jogeset szerint az Alkotmánybírósághoz.

A döntőben minden csapatból egy fő alkotmánybíróként, három versenyző pedig tanácsadóként vett részt. Az ülést Dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke vezette. Az alkotmánybírók először saját tervezeteiket ismertették, majd a vitában igyekeztek konszenzusra jutni, egyúttal megvédeni saját álláspontjukat. A verseny korábbi szakaszában elkészített anonim írásbeli pontozás után az egésznapos megmérettetés végén öttagú bizottság pontozta a csapatok szóbeli teljesítményét.

Az írásbeli és szóbeli teljesítmény alapján
a „Lépcső4” nevű pázmányos csapat első helyezést ért el,
a „Iustitia4” néven induló csapatunk pedig a legjobb tervezetnek járó különdíjban részesült.
„ALMA1” néven induló csapatunk szintén kimagasló teljesítmény nyújtott,
így hallgatóink tovább folytatták a többéves sikeres pázmányos szereplést.

Külön öröm, hogy a 12 pázmányos versenyző közül négyen is a Zlinszky János Szakkollégium tagjai, közülük hárman a győztes csapatot erősítették.

 

Az I. helyezést elérő „Lépcső4” csapat tagjai:

  • Deák Ferenc
  • Detre Csongor István („alkotmánybíró”)
  • Maucha Ágnes
  • Rigó Zsombor Márton

A különdíjas „Iustitia4” csapat tagjai:

  • Kocsis Lívia Zita („alkotmánybíró”)
  • Kovács Napsugár
  • Muróczki Csenge
  • Pintér Bernadett Dorka

Az „ALMA1” csapat tagjai:

  • Dudás Márk („alkotmánybíró”)
  • Hérics Attila
  • Lukács Alexa
  • Merczel Lúcia

A csapatok felkészülését segítették: Kurunczi Gábor, Pogácsás Anett és Varga Ádám.

Minden versenyzőnek szívből gratulálunk!

Események

08.
2024. máj.
JAK
Korunk embere, kultúrája, s Egyetemeinek küldetése - Ferenc pápa a PPKE-n elhangzott üzenete
Díszterem
09.
2024. máj.
JAK
„Vágy és vezeklés” - Modern kori kihívások a család és családi kapcsolatok előtt
10.
2024. máj.
JAK
Fogyasztóvédelmi konferencia
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
10.
2024. máj.
JAK
Alumni találkozó
PPKE ITK
13.
2024. máj.
JAK
Kari TDK és TDK börze
Gy002
13.
2024. máj.
JAK
Pünkösdre készülő dicsőítés
Kápolna
További események
szechenyi-img-alt