A Szentkirályi utca 30. számú, koraeklektikus stílusú ház 1871-ben épült, Ámon József tervei alapján. Az épületben Bucsánszky Alajos, majd veje, Rózsa Kálmán nyomdája működött, majd 1911-ben a Szent István Társulat vásárolta meg nyomdája, a Stephaneum Nyomda számára. Ezt 1949-ben egyesítették a szintén államosított Franklin Társulat nyomdájával, s a továbbiakban Franklin Nyomdaként működött.
Az épületet 1963-ban jelentősen átalakították és bővítették. Ekkor vált önálló helyiséggé a ma Királyok termeként emlegetett szoba is, mely addig az épület lépcsőházának teteje volt. További átalakításra 2000-ben, már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem megbízásából került sor. Jelenleg itt működik a Jog- és Államtudományi Kar könyvtára.
A könyvtár előteréből nyílik a Királyok terme. A falakon látható olajképeket Gaál Lajos festette 1873-ban (szignója a bejárattal szembeni falon, az ajtótól jobbra látható). A képek – különösen a három falat elfoglaló hatvannégy mellkép – a magyar történelem sajátos, szubjektív olvasatát adják, és néhány érdekességgel szolgálnak.
A bejárattól balra eső fal két szélén Balambér és Attila egész alakos képe látható. Közöttük fekvő oroszlán, az ország zászlói és a koronázási jelvények fölött két angyal tartja a koronás kiscímert. A koronázási jelvények alatti oszlopon a következő felirat olvasható: „ISTEN áld [!] meg MAGYARHONT, s a vérrel áztatott földön csak szabad NÉP lakjék.” Ez a rövid szöveg Kölcsey Hymnusának átirataként is felfogható.
A hun királyok (Balambér, Attila) mellett Avar is szerepel, nem, mint valós történelmi figura, hanem mint névadó ős, mint hérós epónymos. A festő nyilván a hun-avar-magyar folytonosságot, "a vérrel áztatott föld"-höz való ősi jogot szerette volna nyomatékosítani.
A mennyezet képe a honfoglalást megelőző vérszerződés pillanatát ábrázolja. A vérszerződés-jelenetben azonban a 7 helyett 8 vezér szerepel. Az ábrázolt vezérek közül az egyik, a képen a többiek közül kimagasló, idősebb (ősz hajú). Valószínűleg ő Álmos, a többiek pedig fia, Árpád és annak nemzedéktársai.
A festmény a korábbi vérszerződés ábrázolások közül Peter Johann Nepomuk Geiger (a Habsburg-ház udvari festője, Ferenc József és testvérei házi rajztanítója, a bécsi Képzőművészeti Akadémia tanára) 1842-1844 között megjelent, Magyar és Erdélyország története rajzolatokban című litográfia-sorozatának első képével mutat rokonságot, melynek címe: „Almus’, az első herczeg választása”. Geigernél a nyolcadik személy jelenléte nem oly hangsúlyos, mint Gaál festményén, azonban a kompozíció, a vezérek elhelyezkedése és testtartása szinte azonos.
Geiger magyar történelmi kőrajz-sorozata rendkívüli sikert aratott a század második felében, így még két kiadást megért, az utolsót 1873-ban, a Királyok terme festményei keletkezésének évében.
A három falat elfoglaló mellképek két felső sora a honfoglaló vezérek mellett a magyar királyokat és fejedelmeket ábrázolja, a honfoglalástól a Habsburgok trónra lépéséig, mintegy azt sugallva, hogy az utóbbi egyben a magyar királyság végét is jelentette. Így az egyetlen Habsburg a képeken az 1437 és 1439 között uralkodott I. Albert.
A vérszerződésen túl, a Királyok termének egyes, további képeit a Nádasdy Mausoleum képei ihlették, mint például Attila (csak itt lovon), II. (Vak) Béla, IV. Béla vagy I. Károly (Róbert).
Érdekesség a IV. Béla fején látható glória is, a királyt ugyanis – I. Istvánnal és I. Lászlóval ellentétben – nem avatták szentté. A festő talán azért ábrázolta glóriával, mert ő volt a „második honalapító”, a magyarság megmentője.
A portrégalériából hiányoznak a Mohács utáni Habsburg királyok, benne vannak viszont a Habsburg-ellenes (nagyrészt erdélyi) függetlenségi küzdelmek vezetői, valamint a Kossuth-emigrációnak 1849-ben menedéket nyújtó I. Abdul-Medzsid oszmán szultán. Ez, és az, hogy a képsorozat az aradi vértanúkkal zárul, nyilvánvalóvá teszi, hogy a terem (eredetileg lépcsőház) díszítésének koncepciója erősen függetlenségi, '48-as, mondhatni, „kurucos” volt.
I.Ferenc József 1867-ben magyar király lett, így az 1873-as képeken neki is ott kellene lenni az ábrázolt uralkodók közt. Ennek hiányát is magyarázhatja a festő hazafias érzelmi viszonyulása.
A függetlenségi attitűdhöz kapcsolódik az ablakok közti kép is, ahol a magyar kiscímer alatt, a koronázási jelvények mögött az egyik zászló az 1848/49-es szabadságharc csapatai által is használt trikolór. A másik, fehér lobogón a Patrona Hungariae, a Magyarok Nagyasszonya, mint – I. (Szent) István király országfelajánlása alapján – a magyar nemzet oltalmazója látható. Az ábrázolásnak nemcsak katolikus egyháztörténeti, hanem köz- és hadtörténeti tradíciója is van.
A képek közt csak két női arckép jelenik meg. Az első: I. (Anjou) Mária, mivel nemcsak királyné, hanem (saját jogán) királynő is volt. Ő apja, I. (Nagy) Lajos után, ill. (nem közvetlenül, de) férje, Luxemburgi Zsigmond előtt található. A második pedig Zrínyi Ilona, akinek itt van a (2.) férje, Thököly Imre és fia, II. Rákóczi Ferenc is.
Fontos hangsúlyozni, hogy az olajfestmény-sorozatot szép történelmi emléknek tekinthetjük, azonban semmiképp sem hiánytalan tabló a magyar uralkodókról.
A képek alkotója, Gaál Lajos 1850 körül született és a magyar romantikus festészet egyik kevésbé ismert képviselője. 1914-ben, a Lyka Károly szerkesztette Művészet című folyóiratban a következőket olvashatjuk Gál (sic!) Lajosról: „A Szentkirályi-utca 30. számú ház lépcsőházában egy csomó festményt találtunk, amelyek előttünk teljesen ismeretlen nevű festőt vallanak szerzőjüknek. […] Annyit legalábbis elárulnak, hogy szerzőjük oly ember, akinek akadémiai művészi képzettségben része volt. De egyébként tudtunkkal Gál Lajos nem fordul elő eddig ismert lexikális felsorolásban, lajstromban, a magyar műtörténet adatait gyűjtők nyilvánosságra hozott jegyzeteiben. Ezenkívül azonban, nyomozásunk révén, alig tudhattunk meg valamit Gál Lajosról. Régi festőinket nagyrészt személyesen ismerő Gross Béla festőművész, Gál Lajost előttünk «hallomásból ismert»-nek jelezte, de közelebbi nyomot nem adhatott. Pozitívabb adat dr. Nyári Sándoré. Szerinte egy Gál Lajos nevű festő arcképet festett Scitovszky szombathelyi püspökről, a későbbi hercegprímásról.”
A művészi falfestményekért Gaál Lajos ötvenezer korona tiszteletdíjat kapott a megrendelőtől, Bucsánszky Alajostól, amely tekintélyes összegnek számított, ugyanis – a Pesti Hírlap 1911. évi írása szerint – az Erzsébet körúti New York kávéház mennyezeti freskóinak megfestéséért is ugyanennyit kaptak azok festői, Magyar Mannheimer Gusztáv és Eisenhut Ferenc.
A festő az 1890-es évek derekáig előbb a Kecskeméti utcában, majd a Múzeum körúton, végül a Nagymező utca 12. szám alatti műtermében arcképeket, olajfestményeket festett és krétarajzokat készített életnagyságú kivitelben. Életútja, a rendelkezésre álló adatok alapján 1929-ig követhető nyomon, halálának ideje ismeretlen.
A terem a kari könyvtár nyitvatartási idejében megtekinthető előzetes bejelentkezés után. konyvtar@jak.ppke.hu
Igény esetén magyar és angol nyelvű vezetés kérhető.
