Minden szakirányú továbbképzésünk vegyes jelenléti/online képzési rendben indul. A képzési napok egy része kizárólag online lesz követhető. Részletek itt olvashatók.

A képzés célja: a szakirányú továbbképzés célja agrárjogi és vidékfejlesztési igazgatási és jogi kérdések elsajátítása, amely komplexitásában mind a horizontális, mind pedig az egyes szakterületek részletes, a hazai és közösségi jogi ismereteinek elsajátítását szolgálja.

A jelentkezés feltétele: jogi és igazgatási képzési terület igazgatási képzési ágában alapképzésben szerzett oklevél , vagy agrár képzési területen alap- vagy mesterképzési szakon szerzett oklevél, vagy főiskolai vagy egyetemi oklevél. Egyéb képzési területen alapképzésben szerzett alapfokozattal és szakképzettséggel rendelkezők a képzésben akkor vehetnek részt, ha közigazgatási szakvizsgával rendelkeznek.

Az képzés menete: a levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési félév, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére a második képzési félévben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) agrár és vidékfejlesztési igazgatási szakember szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít.

A következő képzés tervezett indítása: 2025. február és szeptember

Önköltség összege a 2025. évben induló képzés esetén: 215.000 Ft / félév. Az önköltség összege a képzés során nem változik.

A képzés ideje: 2 félév, félévente 10 alkalom. Képzési nap: hétfő délután 14-19 óráig.  Jogi alapozó tárgyak: csütörtök délután (csak első félévben + 10 alkalom).

Szakfelelős: Dr. Schlett András

 

Tanrend:

Tárgyak

I.              félév

II.            félév

Jogelméleti alapismeretek

10 K

 

Polgári jogi alapismeretek

20 K

 

Közjogi alapismeretek

20 K

 

EU közjogi ismeretek

10 K

 

Az EU közös agrárpolitikája

 12 K

 

Az agrár- és vidékfejlesztési igazgatás struktúrája

12 KZ

 

Az agrárjog alkotmányos összefüggései

6 A

 

Az EU vidékfejlesztési politikájának pénzügyi és intézményi rendje

10 KZ

 

Az EU termékpálya rendtartásainak pénzügyi, intézményi,
informatikai rendje

10 K

 

A természetvédelem és jogi környezete

 6 K

 

A magyar mezőgazdaság sajátosságai, stratégiai jellege

 

12 K

Az agrár- és vidékfejlesztési igazgatás sajátos eljárási szabályai

 

8 K

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara agrárigazgatási tevékenysége

 

6 A

Az élelmiszerlánc-biztonság rendje, az élelmiszer és a bor
eredetvédelme

 

10 KZ

Birtokpolitika

 

4 A

Agrárszerződések, jogviták rendezése

 

6 K

Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer alapfogalmai

 

10 KZ

Mezőgazdasági vagyonvédelem, szabálysértések

 

4 A

Szakdolgozati konzultáció

 

Gyj

Összesen:

50+66

60

Jelmagyarázat a tanrendhez: A: aláírás; Gyj: gyakorlati jegy; K: kollokvium; Z: záróvizsga-tárgy. Az Intézet a változtatás jogát fenntartja.

 

A keresztfélévben (2025 februárjában) induló képzéseinkre január 10-ig lehet jelentkezni ezen a linken.