„A Hungary Foundation Széll Kálmán Public Policy Fellowjaként nyolc hetet tölthettem Washington DC-ben, ahol lehetőségem nyílt a TFAS gyakornoki programján keresztül egyszerre kurzusokat teljesíteni a George Mason University-n és mellette Professor Anne Bradley kutatásaiban közreműködni mint gyakornok.
Kutatási feladatom a nők gazdasági szabadságára és a foglalkozási engedélyek (occupational licensing) következményeinek vizsgálatára fókuszált az alacsony- és közepes jövedelmű családok körében. Mindennapjaim során részt vettem konferenciákon, ahol a professzoron keresztül olyan kutatókkal találkoztam, mint Isabel V. Sawhill, David Johnson, James Sullivan és Richard Burkhauser. Többnyire országos adatbázisok elemzésével járultam hozzá a készülő publikációhoz, ami komoly betekintést nyújtott az amerikaiak szociális-gazdasági helyzetébe.
A TFAS akadémiai programjának keretében lehetőségem volt a Hayeki közgazdaságtan megismerésére a George Mason Egyetemen felvett kurzusokon keresztül. Továbbá a 'How Washington Really Works' kurzus bevezetett az amerikai főváros közéleti működésébe: valamennyi hatalmi ág, kapcsolódó szektor és a lobbizás megismerésével.
A TFAS által szervezett események, fogadások számtalan lehetőséget nyújtottak arra, hogy tanuljunk az amerikai külpolitikáról, különösen Európa, Ázsia és a Közel-Kelet viszonyában. Ezeken a szakmai programokon keresztül sikerült eljutnom a Department of State-be, az Institute of Peace-be, a Kongresszus nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottságainak üléseire, a Világbankba, valamint számos think tank külpolitikai eseményére. Mindez lehetőséget adott arra, hogy megismerjem a föderális és nemzetközi szervezetek, kormányzati szervek mindennapi működését. Különösen értékes volt, hogy amerikaiaktól hallhattam az amerikai problémákról és külpolitikai törekvésekről.
Az amerikai gondolkodásmód, politikai és gazdasági kultúra megismerése és megértése egy új szemléletmódot tanított. Így nemcsak szakmailag, de emberileg is gyarapodtam. A közgazdaságtan és az amerikai jogdogmatika alapjain túl megtanultam, hogy hogyan kell ügyesen ’smalltalk’-olni, ’networking’-elni, komfortzónából kilépni és optimistának, valamint célorientáltnak lenni. Ezen a nyáron azonban emberileg is sokat fejlődtem: életre szóló barátságokat kötöttem és felejthetetlen kalandokban volt részem. Mindebben egy új szemléletmódot is felfedeztem: megértettem, hogy csapatban dolgozni egymás motivációját kell, hogy jelentse, nem pedig önmegvalósítást, valamint, hogy tényleg mindent lehet, csak akarni kell:
Saját gátlásaink és félelmeink leküzdése rengeteg kaput megnyit előttünk.
Aki szívesen megélné ezt a transzformatív élményt a Hungary Foundation oldalán kell követni a jelentkezési lehetőséget, a program június 1-től július 26-ig tart, az ösztöndíj pedig fedezi az utazáson kívüli költségeket (egyetem, lakhatás, biztosítás stb.).”
Kálnoky Katalin
További beszámoló: https://www.hungaryfoundation.org/a-summer-that-exceeds-expectations-2024-szell-kalman-2024-recap/