Sándor Médea Lola sikere

2022.09.28.

Az SZTNH - Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala #eredetitazigazira pályázatán I. díjban részesült.

,,A pályázatot a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, illetve a meghirdetéskor még létező, az SZTNH égisze alatt működő Hamisítás Elleni Nemzeti Testület hirdette meg.

A feladat egy plakát vagy videó készítése volt, amelynek célja, hogy a saját nézőpontomból mutassam be az eredeti termékek előnyeit, a hamisítás jogi, társadalmi, gazdasági és egészségügyi hatásait is figyelembe véve. Három kategóriában lehetett nevezni: illegális letöltések, hamis egészségügyi termékek, illetve hamis ruhák, cipők és parfümök.

Végül a hamis ruhák hátrányainak, illetve jogi-, társadalmi- és környezeti hatásainak bemutatása mellett döntöttem egy plakát formájában, amelynek kivitelezésében segített a design-védelemmel kapcsolatos jártasságom, mert a pályázat szorosan kapcsolódott a szellemi alkotások joga területéhez. Ugyanis a hamisítás mint jelenség a szellemitulajdon-jogok megsértését jelenti. A hamis termékek mögött alapesetben egy eredeti, a jog által védett design áll, amely alkotói kreativitást és erőfeszítést igényelt, ezek megvásárlása pedig alááshatja a márka hírnevét és a nyereségét is. A jogi szempontokkal szorosan összefüggenek a jelentős minőségbeli különbségek az eredeti és a hamis termékek között, a környezetre, és az egészségre gyakorolt hatásuk, hiszen a gyártók által bitorolt design-ból készülnek a silány minőségű, olcsó termékek, és ezáltal a fogyasztó könnyen azt hiheti, hogy az olcsó, hamis termékeket az eredeti termék gyártója készítette.

Izgalmas volt a pályamű elkészítése, mivel ezzel megmutathattam másoknak azt, hogy álláspontom szerint a jog adja az alapot mindenhez, és minden a jogból fakad. Így jelen esetben a bitorolt design hamis terméket szül, amelyhez társadalmi, gazdasági, egészségügyi és környezeti problémák társulnak."

(Sándor Médea Lola)

Szívből gratulálunk az eredményhez!

Események

28.
2026. márc.
JAK
Intenzív emelt szintű érettségire felkészítő tábor; magyar nyelv és irodalom, történelem
1088 Budapest, Szentkirályi utca 28.
09.
2026. ápr.
JAK
13rd Unfair Commercial Practices Conference
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
14.
2026. ápr.
JAK
A Zlinszky János Szakkollégium Civilisztika Szakirányának workshopja
Dékáni Tanácsterem
16.
2026. ápr.
JAK
Dr. Ganczer Mónika habilitációs eljárás
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
16.
2026. ápr.
JAK
A gazdasági bűncselekmények
Gy. 201
16.
2026. ápr.
JAK
PPKE - JÁK Tavaszi Gólyabál
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Díszterem
További események
szechenyi-img-alt