1. Neptun

Neptun hallgatói kézikönyve elérhető a Neptun bejelentkező oldalán.

A képzéssel kapcsolatos tanulmányi és pénzügyi tennivalók – amennyiben erről másképp nem tájékoztatjuk Hallgatóinkat – a Neptun tanulmányi rendszeren keresztül történnek.

Belépés: a neptun.ppke.hu címen.

Beiratkozás előtt az Intézet minden hallgatójának megküldi személyes Neptun kódját és jelszavát. Ez utóbbit első belépés után a hallgatónak meg kell változtatnia. Ha egy hallgató az éppen megkezdett képzés előtt az Egyetem bármely képzésén korábban már beiratkozott hallgató volt, Neptun kódja és jelszava a korábbival megegyezik; ez esetben a belépés után a bal felső sarokban található Képzés gombra kattintva tud váltani a hozzá rendelt képzések között.

Felhívjuk minden hallgatónk figyelmét, hogy jogkövetkezménnyel járó és a hallgatói jogviszonyt érintő információkat Neptun üzenetben közlünk, a rendszer belső üzenetei azonban a megadott email címre továbbíthatóak. Ezért erősen javasoljuk, hogy az Üzenetek blokk Beállítások menüpontjában az automatikus értesítések fülön állítsák be, mely üzeneteket továbbítsa a rendszer. Az „Oktató vagy adminisztrátor által küldött üzenetek” sort mindenképpen jelöljék be!

 

Fontosabb menüpontok a tanulmányok során:

  • Információ – Időszakok: itt látszik az adott félév minden olyan határideje, amihez valamilyen neptunos tevékenység kapcsolódik. Teljes féléves időbeosztásunkat weboldalunkon is meghirdetjük.
  • Ügyintézés – Beiratkozás / bejelentkezés: a félév eleji beiratkozás helye.
  • Ügyintézés – Diákigazolvány: ezen a felületen lehet leadni diákigazolvány-igénylésünket. További technikai tudnivalók: Hirdetmények, tájékoztatók.
  • Pénzügyek – Befizetés: magánszemélyként fizető hallgatóink online bankkártyás fizetéssel tudják teljesíteni önköltség-befizetési kötelezettségüket. A rendszer átmenetileg az OTP Bank fizetési felületére tereli a látogatót. A kijelölő négyzetekkel egyszerre több tétel is kifizethető. Ezen a felületen kell kifizetni az esetleges szolgáltatási díjakat is (pl. tanulmányi bizottsági kérelem, késedelmi díj stb.). További információ: Pénzügyi tudnivalók.
  • Ügyintézés – Kérvények: egyetemünk 2017 szeptemberétől fokozatosan átáll a papíralapú kérvényekről az elektronikus verzióra. A szükséges adatok megadása is a kérvény szövegének megírása után kell az űrlapot elküldeni. Ezzel egyidőben – amennyiben a benyújtott kérvény díjköteles – automatikusan létrejön egy befizetendő szolgáltatási díjtétel, amit a Pénzügyek – Befizetés menüpontban lehet kifizetni. A képzés oktatásszervezője csak ezután kap értesítést a leadott kérvényről.
  • Tárgyak – Tárgyfelvétel: a féléves időbeosztásban meghatározott időszakban lehet felvenni a kívánt tárgyakat.
  • Tárgyak – Megajánlott jegyek: ha az oktató még a szorgalmi időszakban vizsgát kiváltó ún. megajánlott jegyet kínál fel, azt itt lehet elfogadni vagy elutasítani. Elfogadás esetén nem lesz szükség vizsgát tenni.
  • Vizsgák – Vizsgajelentkezés: ezen a felületen lehet az Egyetem által meghatározott időben vizsgákra jelentkezni vagy arról lejelentkezni. Vizsgajelentkezést módosítani az adott vizsga előtti naptári napon 12 óráig lehet.
  • Ügyintézés – Záróvizsgák: ezen a felületen lehet féléves záróvizsga-időszakra és konkrét záróvizsga-időpontokra jelentkezni.

 

2. Microsoft Teams

Az esetleges órai anyagok, prezentációk, feladatkiírásokat stb. a leggyakrabban a Microsoft Teams felületen érhetőek el. A PPKE JÁK hallgatói számára a Teams elérése ingyenes (az egyetem által biztosított), ám csak az egyetem által megadott hallgatói fiókkal lehetséges: egyéni, munkahelyi stb. Microsoft fiókot nem tudunk regisztrálni.

A szolgáltatás igénybe vehető a Microsoft Teams asztali alkalmazásában (Windows, Mac, Linux), vagy mobil alkalmazásán keresztül (Android és iOS), vagy akár webböngészőn keresztül is be lehet jelentkezni a https://teams.microsoft.com címen (a böngésző akkor lehet például hasznos, ha egy munkahelyi gép nem engedi a felhasználót a munkahelyi Teams azonosítótól eltérő azonosítóval belépni az asztali alkalmazásba).

Teams felhasználónév: NEPTUNKÓD@azure.ppke.hu [ki-ki értelemszerűen a saját Neptun-kódját írja be].
- A kezdeti jelszó: Ppke +születési dátum 8 számjeggyel [például: Ppke19991231]. Ezt a jelszót az első belépéskor azonnal javasoljuk megváltoztatni egy sajátra.
- Az első bejelentkezés után lehetséges, hogy szükség lesz még egy másodlagos hitelesítő adat (telefonszám vagy email cím) megadására.

Ha Önnek korábban volt már másik Teams azonosítója (pl. személyes Microsoft fiók, munkahelyi hozzáférés), akkor is csak a most nálunk megkapott pázmányos hallgatói azonosítóval fog tudni belépni az egyetem csoportjaiba, ugyanis csak a hivatalos hallgatói azonosítókat rendeljük hozzá az egyes tárgyak Teams csoportjaihoz. Külső azonosítót kérésre sem rendelünk a csoportokhoz.

A Teams rendszerében minden felvehető kurzust egy Teams csoport jelöl: tehát Önnek annyi Teams csoportja lesz majd, ahány kurzust Ön felvett a Neptunban (ha Ön még nem vette fel a tárgyakat a Neptunban, akkor a Teams-ben sem fog csoportokat látni; a felvett vagy leadott tárgyak általában éjfélkor szinkronizálódnak). Ezekbe a csoportokba lehet feltölteni dokumentumot: ide kerülnek tehát azok a dokumentumok, amiket az oktatók elérhetővé tesznek – például az órai jegyzetek. A feltöltött anyagokat az adott Teams csoporton belül általában az Általános csatornán, a Fájlok fülön találhatják. A feltöltésről nem küldünk külön értesítést.

Javasolt a Teams-en megosztott anyagokat saját maguk számára is lementeni, mert a félévek zárását követően a csoportok (és így a bennük tárolt anyagok) megszűnhetnek.

Amennyiben valamilyen kivételes körülmény folytán egy-egy órát online tartanak meg, akkor az órát ugyanitt, a kurzus Teams csoportjában érhetik majd el: ilyenkor az Általános csatornán megjelenik egy belépési értesítés az óra kezdetekor, és Ön egyszerűen rákattintva beléphet a videóhívásba. Kérjük, saját videóhívásokat ne indítsanak.

Informatikai probléma (pl. bejelentkezési problémák) esetén, kérem, forduljanak a PPKE informatikai helpdeskjéhez: it@helpdesk.ppke.hu.