A január végétől március elejéig tartó programban irodalmi szövegeket olvastak a résztvevők, amelyekkel többek között az életükben felmerülő kérdésekre keresték a válaszokat. A tapasztalatokról Molnár Sára irodalomterapeuta-jelöltet kérdeztük.

Frissen végzett egyetemi hallgatóként léptünk kapcsolatba egymással. Miért volt fontos egy szintén egyetemi közegben megtartani ezt a csoportot?

2021-ben végeztem pszichológusként a Károli Gáspár Református Egyetemen. A Pécsi Tudományegyetem biblioterápia szakirányú továbbképzési szakára 2020 szeptemberében iratkoztam be. A képzés része egy önismereti csoportfolyamat megtervezése és megtartása, szupervíziós kísérés mellett. Amikor a képzés során azon gondolkoztam, kiknek és milyen témában tartanék szívesen csoportot, több szempontot is figyelembe vettem. Az egyetemisták korban és élethelyzetben is közel állnak hozzám, valamint a fiatal felnőttek anyagi lehetőségei általában korlátozottabbak. Mindenképpen szerettem volna olyan célcsoportot választani, akik kevésbé engedhetik meg maguknak, hogy egyéni terápiára vagy egyéb, nem pro bono alapon meghirdetett csoportba járjanak.

Egy biblioterápiás önismereti csoport során irodalmi szövegeket olvasnak és ennek kapcsán önismereti kérdésekről beszélgetnek. Miben más ez, mint egy egyszerű műelemzés?

Az irodalomterápia vagy másképpen biblioterápia egy művészetterápiás módszer, amely szövegek élményszintű felhasználásával támogatja az egyének személyiségfejlődését. A szövegek olyan közvetítő felületként szolgálnak, amelyek segítik a résztvevőket személyes élményeik előhívásában, önismeretük mélyítésében. A műelemzés helyett ebben látom az irodalomterápia lényegét.

Mit lehet tudni: akik csatlakoztak ehhez a csoporthoz, milyen céllal tették?

Még a csoportfolyamat megkezdése előtt személyesen beszéltem minden érdeklődővel, többek között azzal a céllal, hogy fel tudjam térképezni a motivációjukat. Fontos szempont volt részükről az önismereti kérdésekben való fejlődés lehetősége és az irodalom iránti érdeklődés megléte. Mindannyian Pázmányos jogászhallgatók voltak, és külön öröm volt számomra, hogy egy férfi is részt vett a folyamatban. Ez azért fontos, mert a heterogenitás által még több nézőpont meg tudott jelenni a csoportban.

Gondolom, lányok között egyébként is népszerűbb az ilyen program. Nehezebben nyílnak meg a fiúk?

Ez részben igaz, de véleményem szerint feltétlenül nem ezért vannak kevesebben. A képződő irodalomterapeuták között is jóval több a nő, és a különböző biblioterápiás csoportok résztvevői között is általában többségben vannak a férfiakhoz képest.

Végül kérhetnék egy példát? Milyen irodalmi művet vettek a folyamat során, és annak milyen megfontolási lehetőségei vannak önismereti szempontból?

Minden alkalommal más-más szöveget vettünk, de az előre eltervezetthez képest változást is bevezettem, attól függően, ahogy a csoportfolyamat alakulása kívánta ezt. Fontos volt, hogy az aktuális szöveg kapcsolódjon a tagok élethelyzetéhez, az őket aktuálisan foglalkoztató kérdésekhez.
Többek között az önmagunkkal való kapcsolat, a párkapcsolat és a szülőkkel való viszony témáit vettük sorra. Emellett a joghallgatói identitással, valamint a hallgatói élet kihívásaival is foglalkoztunk.
Együtt olvastuk például Áfra János Félreértések kicsiny tárháza című versét, mely véleményem szerint remekül alkalmazható irodalomterápiás eszközként. A csoporttagok az Áfra-szöveg mintájára, kreatív írásgyakorlat keretében - egy jelentős kapcsolatukra vonatkoztatva - alkották meg a saját versüket. Az így létrejött szövegek segítségével kialakult beszélgetés kapcsán pedig igazán mély megosztások születtek.

Az anonimitás megtartása érdekében a résztvevőkről fényképek nem készütek.