Szabó István dékán úr gyászbeszéde

2021. 05. 12-én hangzott el a professzor úr - járványügyi szabályok miatt - szűk körű  temetésén szülőfalujában, Magyaregregyen.

,,Tisztelt Professzor Úr!
Kedves Gyuri Bátyám!

Eljött az a nap, amikor földi életed utolsó útjára kísérünk. Az ember szeme előtt végigpörög az a közel két évtized, amikor munkatársak, s azt hiszem, mondhatom, jó barátok voltunk. Egy nekrológ arra szolgál, hogy az elhunyt érdemeit összefoglaljuk, s példaként állítsuk a jövő nemzedékek számára.

A Te életed valóban olyan volt,
amit bátran állíthatunk példaként.

Mécs László Meteor című verse jut eszembe:

„Egy ismeretlen, ősi fényű
örök Titoktól elszakadtan,
küldöncnek jöttem, s eltűnök majd,
ha izenetem általadtam."

Te valóban küldönc voltál, s üzenetet hagytál magad után. A népi mondás, mely szerint halottakról jót vagy semmit, a Te esetedben felesleges. Közel két évtizedes barátságunk idejéből hosszas gondolkodás után sem tudnék olyat említeni, ami rossz emléket hagyott volna bennem. S ezt tényleg őszintén mondhatom, mindenféle túlzás nélkül, s akik most itt állnak, azt hiszem, mindnyájan így éreznek.

A német nyelvben a „Doktorvater" szó (szellemi, tudományos édesapa) nagyon szépen kifejezi a mester és tanítvány kapcsolatot. Mert a tanítványnak a mestere valóban második édesapja, s tőled ezt az atyai szeretet tényleg megtapasztalhattuk. A fiatalabb oktató kollégákat, az egyetemi hallgatókat nem a tudósnak kijáró pulpitusról tanítottad, hanem mint jó apa a gyermekeit, szeretettel, alázattal és türelemmel.

A jog mindig is megállapított különböző életkori határokat, amikor az embert felnőtté nyilvánította. Olyan személlyé, aki már mindenféle külső segítség nélkül képes a világ dolgaiban eligazodni. Valójában azonban akkor válunk felnőtté, amikor a szüleink meghalnak, s már nincs kitől tanácsot kérni. Ezt követően – ha tetszik, ha nem, ha sikerül, ha nem – a világban önállóan kell eligazodnunk. Ez nem valamiéle jog, csupán egy állapot.

Minden alkalommal, amikor egy nagyra becsült kollégánkat utolsó földi útjára kísérjük, ez az érzés fog el bennünket. S nálad Gyuri bátyám, ez az érzés hatványozott. Veled egy olyan ember távozott közülünk, akinek a tanácsaira mindig számíthattunk, s abban mindig bízhattunk. Ha követjük, biztos helyes úton járunk. Mi pedig azt látjuk, hogy már egyre kevesebben vannak, akiktől kérdezhetünk, s egyre többen lesznek, akik már tőlünk kérdeznek.

Te is meséltél tanítómestereidről, a nagy elődökről, akiket mi már nem ismerhettünk, számunkra már csak legendák voltak.

A mai napon Te is legendává válsz, akit a joghallgatók már nem ismerhetnek meg, azonban mint a nagy elődökről, tőlünk még sokat fognak Rólad hallani.

Lelked a Teremtőnek húsvétkor adtad vissza, a holnapi nap (temetésed másnapján) pedig áldozócsütörtök ünnepe lesz. Ha valakinek a földi létből történő távozása a feltámadás és a mennybemenetel ünnepéhez kötődik, az is egy üzenet. Egy katolikus egyetemen tanítottál. Az a szeretet, megbecsülés, alázat és türelem, amivel embertársaid iránt viseltettél, nem üres szavakkal, hanem tettekkel szolgálta az Egyetem küldetését.

S Mécs László gondolataira visszatérve mint az örök Titok küldönce, üzeneted itt hagytad nekünk, a kérdés csupán az, mennyire tudjuk ezt megérteni és követni. Nem kis feladat, de nagyon köszönjük. Minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy megfeleljünk a példának.

Isten veled Gyuri bátyám, találkozunk az Örök Világosságban!"

Bolyky Orsolya és Sárik Eszter gondolatai

2021. 05. 11-én hangzott el a professzor úr emlékére tartott gyászmisén, amelyet online közvetítettünk.

„»Felállok inkább, hogy lássák, honnan jön a hang« – ilyen öniróniával kezdte legtöbbször beszédeit Vókó György igazgató úr a konferenciákon, értekezleteken. Azonban – és ezt talán mindenki nevében is mondhatjuk – nem termetére, hanem emberi nagyságára fogunk emlékezni, ha rá gondolunk. Mert ő valójában óriás volt! Valamennyien, akik ismertük – és meglehetősen sokan vagyunk ilyenek – egy olyan emberre tekintünk vissza, akinek minden cselekedetét a szeretet, a jóindulat és a segítő szándék vezérelte. Kollégaként bármikor fordulhattunk hozzá, ha problémánk volt – soha nem mondott nemet. Tetteivel igyekezett mindenkinek a javát szolgálni, jobbá tenni mások helyzetét. Mindezt végtelen szerénységgel, kedvességgel, ugyanakkor makacs kitartással. Gondolatainak és tetteinek a középpontja mindig a másik ember volt. Ha szót emelt, azt is azért tette, hogy másokon segítsen. Munkabírása, türelme és odafigyelése nem ismert határt.

Diákként ismertük meg, sok évvel ezelőtt. Vókó György professzor urat a hallgatók – az a több száz vagy több ezer tanítvány, aki tőle tanulhatta a büntetés-végrehajtási jog és a büntetőjog szépségeit – egybehangzóan a Büntetőjogi Tanszék legjóindulatúbb, legkedvesebb tanáraként emlegetik. Tanárként is ugyanolyan szelíd és szeretetteljes volt, mint kollégaként, igazgatóként, így nem csoda, hogy a vizsga előtt mindenki megnyugodott, ha Professzor urat látták a folyosón megjelenni...

Vókó György személyiségéből és életéből a keresztényi szeretet sugárzott, tisztán és egyszerűen élt, mindig szeretettel fordult embertársai felé.

Ő az volt, aki a gyengével, a bűnössel is tisztelettel bánt, mert nem érezte megalázónak,
hogy lehajoljon az elesetthez.

Aki bármikor is elkísérhette egy börtönlátogatásra, megtanulhatta tőle, hogyan lássuk meg a bűnösben az Embert, hiszen még a törvényszegőknek is a legjobbat akarta, amikor ügyészként a börtönöket járta. Így azok, akik éveken át vagy akár életük végéig a rácsok mögött éltek vagy élnek, ők is szerették és tisztelték.

Számos titulusa, tisztsége eltörpül legfontosabb és legmagasabb rangú elismerése mellett: ez pedig EMBER VOLTA – csupa nagybetűvel.

És ennek a kitüntetésnek az odaítéléséről nem a hivatalos szervek döntenek...

Ha bemegyünk az Egyetemre vagy munkahelyünkre, az Országos Kriminológiai Intézetbe, vagy ha egyszerűen csak rá gondolunk, Vókó professzor urat továbbra is halljuk majd – és tudni fogjuk, honnan jön a hang... Szelleme és szeretete örökre velünk marad.

Igazgató úr – professzor úr: 
az örök világosság fényeskedjék Önnek!
Nyugodjon békében."