Dr. Lénárt Katalin hat éve végzett a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán, jelenleg infektológusként (infektológia: a fertőző betegségek ismeretével foglalkozó, a fertőző betegek ellátására szakosodott orvosi terület – a szerk.) dolgozik a Szent László Kórházban. A járvány miatt sajnos halasztania kellett a következő szakvizsgaként tervezett nefrológiai (nefrológia: a vese belgyógyászatának tudományága – a szerk.), képzés elkezdését. 2018 szeptembere óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogász szakának levelezős hallgatója.
Ritkaságnak számít, hogy valaki az orvosi egyetem elvégzése után úgy dönt, hogy elvégzi a jogász képzést. Mi vezette arra, hogy a Pázmány jogi karára járjon, miközben az egészségügyben dolgozik?
Országos gyakoriságról nem ismerek pontos adatokat, de közeli orvos ismerőseim körében 4-5 orvos-jogászról is tudok.
Az Egyetem hírneve és szellemisége közel áll hozzám, valamint orvosi gondolkodásomhoz.
A kórházi fertőzésekkel kapcsolatban számos beadvány születik hazánkban. Ezek jogi és szakmai áttekintése speciális, kettős szemléletet igényel, a területtel foglalkozó szakemberek száma Magyarországon kevés. A jövőben ezzel is szeretnék foglalkozni, ezért is jelentkeztem a jogi karra.
Vannak-e összefüggések az orvostudomány és a jogtudomány között? Látszólag két eléggé különböző terület. Nyilván az nem hagyható figyelmen kívül, hogy az egészségügyben is számtalan jogeset van, de ez már inkább talán a jog különböző területein való megjelenéséről szól, mintsem az orvostudományról.
Mindkét tudomány végeredményben a kiszolgáltatott helyzetű ember megsegítésén gondolkodik. Talán ez vonzott a jogtudományok elsajátításának megkezdésében.
Hogyan éli meg a mostani helyzetet? A Szent László Kórházban dolgozik, ami frontvonalban van a kórházak között. Hogyan néznek ki a mindennapjai?
A helyzetet a frontvonalban átélni mindig nehéz érzés, hiszen első kézből láthatjuk a betegek magas számát, kiszolgáltatott állapotát és egyéni történeteiket is. A Szent László Kórházban először ismertek fel és fogadtak koronavírusos betegeket, így a tapasztalatok viszonylag gyorsan felhalmozódtak. A centrumban jelenleg 24 órás ügyeleti rendszerben kb. 30 infektológus, valamint a koronavírusos betegek ellátására dedikált társszakmák képviselői dolgoznak (belgyógyászat, gyermekgyógyászat, sebészet, neurológia). Minden hétköznap reggel 8 után eligazító megbeszélést tartunk, ez nagyjából 50 orvos aznapi teendőinek összegzését jelenti. Itt kerülnek bemutatásra az új tudományos eredmények is. A COVID-19 ellátásra átcsoportosított ágyak száma rendkívül sok, a megbeszélést követően kisebb orvoscsoportokban a fekvőbetegeket viziteljük - ennek része a fizikális vizsgálat, az élettani paraméterek (köztük a legfontosabb talán a légzés) ellenőrzése, a beteg panaszainak kikérdezése. A viziteket követően (mely általában 2-3 órát vesz igénybe részlegenként) a képalkotó- és laborvizsgálatok, majd a betegség ellen beállított terápiák áttekintése történik. Viszonylag sokat kell írásban dokumentálni, ez az idő egy részét elveszi. Sajnos gyakran kell intenzív terápiás szakorvosi konzíliumot (orvosi tanácskozás - a szerk.), segítséget kérnünk, mivel a betegek egy része hirtelen, akár pár óra alatt viszonylag jó általános állapotból kritikus állapotba esik. A „hivatalos" munkaidő délután 4-kor jár le, de az orvosok zöme csak jóval később, este 6-7 körül távozik a kórházból.
Tud most egyáltalán energiát fordítani arra, hogy tanulmányaival foglalkozzon?
Kevesebbet, mint békeidőben, de természetesen igyekszem megfelelni a követelményeknek.
Ön szerint mi a legnagyobb tanulsága ennek az időszaknak egészségügyi és lelki szempontból?
Egészségügyi szempontból úgy látom, hazánkban időben elkezdődött a kapacitások felszabadítása,
a járványügyi intézkedések miatt előrébb járunk a nyugat-európai országoknál. Ennek ellenére nincs könnyű dolgunk
egy olyan betegséggel szemben, amelyre nem létezik még definitív gyógymód. Lelki szempontból a munkánk legnehezebb része az, hogy jóval több, korábban jó egészségnek örvendő, de a betegség miatt kritikus állapotba kerülő beteget látunk, mint korábban.
Mit üzen Pázmányos hallgatótársainak?
Tartsák be a járványügyi tanácsokat, ne higgyenek az álhíreknek, és a járványt bagatellizáló véleményeknek.
Gondoskodjanak idős szeretteikről és egymásról.
Kövessék a híreket, és fektessenek minél nagyobb hangsúlyt az egyéni védekezés lehetőségeire.
Köszönöm szépen a megtisztelő felkérést!
Köszönjük, hogy rendelkezésünkre állt!
