Nyelvünk és kultúránk 50 fiatal szemszögéből

2020.08.31.
A győri Ábrahám Eszternek, Karunk harmadéves hallgatójának is megjelent írása egy jelentős kötetben.

2020. augusztus 18-án mutatták be hivatalosan a Nyelvünk és kultúránk 50 fiatal szemszögéből c. kiadványt az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága alapításának 50. évfordulójára készült kötetben a magyar nyelvről és kultúráról, valamint a magyarságról 20-30 év körüli fiatalok írnak, köztük Karunk egyik hallgatója.

Hogyan került kapcsolatba a kötet szerzőivel? Miként adódott a lehetőség, hogy Ön is írhasson ebbe a kötetbe?

2015 óta vagyok ifjúsági vezetőségi tagja az Anyanyelvápolók Szövetségének, így ismertem meg Blankó Miklóst is, a kötet egyik szerkesztőjét. Az ő felkérésére szerepelhetek a kötetben.

Miért tartja fontosnak, hogy 20-30 év körüli fiatalok beszéljenek erről a témáról? Volt-e olyan gondolat, amely a szöveg megírása közben formálódott és különösen sokat jelent Önnek, hogy ezt megfogalmazta?

A kötet beszélgetőkötet, minden interjúalany ugyanarra a 7 kérdésre válaszol, amik a magyarságtudatról, a nyelvhez és kultúrához való viszonyról szólnak. Talán a legfontosabb az, hogy a mi korosztályunk beszéljen és gondolkodjon erről a témáról, hiszen ez a korosztály képviseli a cselekvőképes jövőt, azt a réteget, akik ténylegesen formálni tudják a magyar nyelvről és kultúráról, valamint az identitástudatról való gondolkodást és hozzáállást. Az írásomban való központi gondolat is az identitástudathoz tartozik: nem vagyunk többé ,,kompország", nyugat és kelet helyett a magyarság a közepet képviselheti. Számunkra nem a széthúzás, hanem a biztos közép lehet a járható út.

A kötet elérhető bárki számára?

A kötet elérhető a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságán keresztül, az e-nyelv.hu-n, bárki számára.

(Forrás: https://e-nyelv.hu/termek/nyelvunk-es-kulturank-50-fiatal-szemszogebol)

Pázmányosként van-e olyan élménye, ami kapcsolódik magyarságának megéléséhez?

Pázmányosként a jogtörténeti tárgyak és a Szent Korona-tannal foglalkozó speciálkollégiumok voltak azok a meghatározó élmények, amik nagyban alakították a magyar történelemről és a magyarságról való gondolkodásomat. Gimnazistaként azt hittem, hogy kifejezetten jól ismerem a történelmet, azonban ezek az órák sokszor rávilágítottak, hogy az ismereteim vagy hiányosak, vagy tévesek. Úgy gondolom, hogy

az igazságkeresés a magyar történelem egyik fő motívuma,

ez azonban az elmúlt idők távlataiból sokszor rossz döntéseknek és szerencsétlen események sorozatának tűnik.

Az én felfogásomban a jogászlét nemcsak a társadalom szolgálatában áll, hanem ennek az igazságnak a keresésében is.

 

Mi a legmeghatározóbb élménye az elmúlt 2 évből, amelyet Karunkon töltött?

Az elmúlt két év legmeghatározóbb élménye, hogy amint beléptem a főépület kapuján,

azonnal otthon éreztem magam. Ez az érzés még mindig állandó, nem bántam meg, hogy pázmányos lettem, és ahol tehetem, szívből ajánlom a jogi kart.

Események

16.
2025. jún.
JAK
Summer School
PPKE JÁK
18.
2025. jún.
JAK
Zlinszky János emlékmise
Kápolna, PPKE JÁK
19.
2025. jún.
JAK
Szülői felelősség a hazai és nemzetközi magánjogi jogszabályok útvesztőiben
Gy107
22.
2025. jún.
JAK
Te Deum
Egyetemi Templom
25.
2025. jún.
JAK
[Summer School] Lunchtime lecture
Dékáni Tanácsterem
30.
2025. jún.
JAK
EKÖP Zárórendezvény
Dékáni Tanácsterem
További események
szechenyi-img-alt