Szabó István: AUSZTRIA ÁLLAMSZERVEZETE 1918–1955

2010.09.01.
Szabó István AUSZTRIA ÁLLAMSZERVEZETE 1918–1955: PPKE JÁK Budapest 2010. ISBN 978-963-9206-78-6

 Szabó István: Ausztria államszervezete 1918-1955., Budapest, PPKE JÁK, 2010. A kiadvány letölthető innen.

"Az 1918 és 1955 között felvázolható öt alkotmánytörténeti periódusból1 nagyobb részletességgel kettőt, az 1920-as és az 1934-es alkotmány államszervezeti kérdéseit érintettem. Az 1918 és 1920 közötti ideiglenes államszervezet időszakát fi atalon elhunyt kollégánk, Ijjas József, kandidátusi értekezésében már feldolgozta.2 Az 1938- as „Anschluss" Ausztriát egy totális állam részévé tette, ahol az alkotmányos rend formalizált szabályai elmosódtak, így ezzel az időszakkal is csak rövidebben foglalkoztam. A négyhatalmi megszállásról szóló fejezet viszonylag rövidebb terjedelme abból ered, hogy 1945 után Ausztria belső államszervezete az 1920-as alkotmány alapján működött. Így vizsgálni csak a megszálló hatalmak jogállását és az önrendelkezést helyreállító 1955-ös államszerződést, vagyis kizárólag az állam nemzetközi jogi helyzetét
kellett.
Ezen utóbbi kérdéskör azonban a két világháború között is jelentősen determinálta Ausztria közjogi viszonyait, ezért nemzetközi jogi helyzetének
1918 és 1933 közötti vizsgálatára külön fejezetet iktattam be. Az agresszív hitleri külpolitika megjelenésével a kérdéskör meghatározó eleme
a Németországhoz fűződő viszony lett, amelyet az 1938-as „Anschluss" előtörténeteként tárgyaltam."

Események

29.
2025. aug.
JAK
Centre and Periphery: The Jurists of Rome-78e Colloque international de la SIHDA
Council room
01.
2025. szept.
JAK
Gólyatábor 2025
Mezőkövesd
09.
2025. szept.
JAK
A plébániára vonatkozó egyházfegyelem fejlődése
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
25.
2025. nov.
JAK
The Lingua Franca of International Arbitration? - 40 Years of UNCITRAL Model Law
Pope John Paul II Hall (Ceremonial Hall)
További események
szechenyi-img-alt