A XIII. Leó (1878-1903) által kiadott és Rerum novarum kezdőszavakkal közismertté vált szociális pápai enciklika – melynek 120 éves emléke előtt tiszteleg a jelen kötet és a benne olvasható tanulmányok, nem pusztán a Katolikus Egyház szociális tanításának XIX. századi foglalata, hanem jóval többet jelent. Az első olyan enciklikát, amely útmutatást adott, különösen letisztult kategóriával és az emberi méltóság kiemelkedő szinten történt tárgyalásával. Az 1891. május 15-én keltezett dokumentum úttörő szerepet játszott a munkásság megbecsülése radikális változásának. Értékei és tartalma mindmáig nem veszítette el aktulitását. Természetesen ez nem jelentheti azt, hogy az emberi társadalom újabban keletkezett problémáira minden esetben választ találunk benne, mindazonáltal a dokumentumban tárgyalt kérdések és megoldások minden tekintetben megteremtik azt a keretet, amely alapján választ formálhatunk korunk kihívásaira. Így nyugodtan állíthatjuk, hogy az enciklika nem veszített aktualitásából az elmúlt 120 év alatt sem, amelyet jól illusztrál pl. az a gondolat, hogy az Isten által megteremtett ember méltósága és az abból fakadó kötelezettségek teljesítése – melyeknek emberi körülmények között lenne szükséges megvalósulnia – meggyőződésünk szerint, folyamatos figyelemmel kell, hogy történjen arra a természetes háttérre, azaz a családra és az azáltal hordozott kiemelkedő értékre, amely egyedül képes – természeténél fogva – az adott társadalom stabilitásának biztosítására. Ebbe a körbe beletartozik a szülők irányában megnyilvánuló tisztelet kifejezése is. Egyértelmű tehát, hogy a Katolikus Egyház kellő időben – a civil társadalomban megfogalmazódó intézményes reflexiók és végrehajtható megoldási kísérleteket megelőzve – a legmagasabb szinten reagált a munkásosztály szerepére és körülményeire, valamint annak az emberi élet objektív értéke alapján álló rendezésének szükségességére.
Nyilvánvaló, hogy az ember bármilyen jellegű munkavégzése és annak a társadalom működésére kiható cselekménye egymást kölcsönösen kiegészítő és így egymás munkáját, ill. annak értékét tiszteletben tartó rendszere – éppen az emberi méltóság elfogadásával – meg kell, hogy határozza a közösségért (és kiemelten az egyes emberek családjáért) végzett munka értékének megbecsülését. Bizonyos, hogy mindez – a társadalomban betöltött szerepétől függetlenül – a munkavégzés egyedi jellegétől és az azzal járó felelőségtől elszakíthatatlanul történik, amely tisztán kihangsúlyozza, hogy a különféle típusú munkák jelentősége nem elszigetelten – egymástól függetlenül – valósul meg, hanem azoknak ténylegesen közvetlen vagy közvetett hatása van a teljes emberi közösségre.
A Teremtés könyve (Ter 1–3.) leírása arról tanúskodik, hogy a világban élő ember test és lélek egysége, azaz nem pusztán anyagi, hanem (a konkrét munkafolyamattól és társadalmi helyzettől függetlenül) maradandó szellemi vonatkozással rendelkezik. Az „őrizze és művelje" kifejezés így a megteremtett ember feladatai között egyedülálló célként rögzíti a Világért való felelősséget.
XIII. Leó 1891-ben kiadott enciklikája tehát rávilágított a kortárs szociális problémákra és határozottan kifejtette azokat az alapelveket, amelyek megtartása elengedhetetlen része a munkavállalók megbecsülésének, mivel – amint azt fentebb jeleztük – azok az egyes személyek emberi méltóságából fakadnak. Ennek a fontosságát törekedett kihangsúlyozni számos további XX. és XXI. századi pápai megnyilatkozás. Fontos tehát, hogy mindezek hátterében azt a hívő meggyőződést látjuk, hogy az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtett személy. Ez éppen arra utal, hogy az egyes embernek a felelőssége kiterjed mindarra, ami a világban történik. Az egyénnek a közösség javát, a közjót szem előtt tartva kell cselekednie, amely ebben az összefüggésben a konkrét társadalom életfeltételeinek összességét jelenti, azaz nem hagyhatja figyelmen kívül az ember istenképiségét.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem által szervezett konferencia az eltelt 120 év távlatából éppen ennek az értéknek a modern kifejtésére vállalkozott. Reméljük, hogy a jelen kötetben összegyűjtött tanulmányok hozzájárulhatnak ennek az egyedülálló értékrendnek – a változó társadalmi környezet ellenére – a jobb megértéséhez és megőrzéséhez az emberi közösség javára.
Dr. Szuromi Szabolcs Anzelm DSc.
