I. A Jog- és Államtudományi Kar alapításáig
Az egyetem szó a nyelvújítás idején keletkezett, a latin universitas-t fordították le magyarra, ami eredetileg a tanárok és a tanulók összességét jelentette. (Az egyetem terminológiáját elsőként Verseghy Ferenc használta 1805-ben.)
Az egyetem a középkor egyik legjelentősebb és legmaradandóbb alkotása. Az ókorban az egyes elismert tudósoknak saját iskolái voltak. A XII-XIII. században, amikor minden rend, népcsoport, foglalkozási csoport kialakította a maga szokásjogát, egyúttal megpróbálta kivívni magának a saját privilégiumait és autonómiáját is. A Corpus Juris Civilis szerint szerveződve a professzorok és hallgatók fogtak össze a tanulás és a tudományos kutatások művelése érdekében. Az egyetem polgárai maguk választhatták meg elöljáróikat, alakíthatták ki statutumaikat és bíráskodhattak tagjaik felett. A stúdiumokat sikeresen befejező hallgatóknak pedig tudományos fokozatot adhattak.
Az első egyetemek még szabadon, ex consuetudine alakultak ki (Párizs, Oxford, Bologna).
A XII. században már - felismerve az egyetem jelentőségét - pápák és uralkodók alapították az universitas-okat. Így vetette meg az alapját XI. Gergely pápa a toulouse-i (1229), IV. Ince a római (1244-45), II. Frigyes császár pedig a nápolyi (1224) egyetemnek. A német egyetemi oktatás a XIV. században indult meg (Prágában 1348-ban, Bécsben 1361-ben, Heidelbergben 1368-ban, Kölnben 1388-ban stb.). Ekkor alakultak ki az egyetem alapításának jogi feltételei. Eszerint az uralkodói privilégium-leveleket - egy meglehetősen alapos vizsgálat után - a pápának kellett jóváhagynia.
Magyarországon I. (Nagy) Lajos az ország akkor legsűrűbben lakott részén, Pécsett alapított egyetemet, amit IV. Orbán pápa 1367-ben hagyott jóvá. Sajnos az egyetem nem sokáig működött. Hasonló sors jutott osztályrészéül a Zsigmond által alapított óbudai (1389) és a Mátyás által létrehozott pozsonyi (1467) universitas-oknak is.
Ezzel le is zárult a középkori egyetemalapítások kora. A következő időszakban létrejött egyetemek már új művelődési igények szolgálatában, a reformáció és ellenreformáció küzdelmeiben és hatása alatt fejlődtek. A török hódoltság miatt Magyarország elveszítette fővárosát és az ország korábban leginkább magyarlakta területét. A Bécsben székelő Habsburg-házi uralkodók pedig nem tartották fontosnak egy magyar egyetem ügyét. Ezért az universitas alapítását Pázmány Péter (1570-1637) esztergomi érseknek kellett magára vállalnia. (Ennek hatására az egyetem további fejlődéséhez a későbbi érsekek is nagyban hozzájárultak.) Pázmány Péter - aki maga is tanított tíz évig a grázi egyetemen - a katolikus vallás terjesztése és a nemzet méltóságának emelése érdekében1 alapította meg az egyetemet a török hódoltság miatt Nagyszombatban 1635. május 12-én. Pázmány Péter régi szokás szerint az alapítás megerősítése érdekében a pápához fordult, de a pápa - mivel csak a teológiai és a bölcsészettudományi kar megalapítására volt elegendő pénz és ezért a jogi és az orvosi kar hiányzott - az intézményt az egyetemek kiváltságával felruházni vonakodott. Ezért Pázmány az egyetemet a Jezsuita Társaságra bízta, amely rendelkezett az egyetemi rang adományozásának jogával, és emellett kiváló tanárokkal látta el az egyes tanszékeket. Mindemellett azt is elérte, hogy II. Ferdinánd német-római császár 1635. október 8-diki privilégiumlevelével nemcsak hogy elismerje alapítását, hanem ugyanazon jogokkal ruházza fel, mint a kölni, bécsi, mainzi, ingolstadti, prágai, olmützi és grazi egyetemeket.
Jogi karral 1667. január 2-án egészült ki a Nagyszombati Jezsuita Egyetem Pázmány Péter két utóda, Lósy Imre és Lippay György érsekek révén, akik összegyűjtötték azt a 30.000 forintot, amely lehetővé tette az új fakultás elindítását.
A hazai jog oktatását olyan fontosnak tartották, hogy erre az alapító levél előírásaiban külön kitértek:
"A tanárokat és a római (császári) és hazai jog tanításának módját illetőleg úgy végeztünk és úgy határoztunk, hogy három tanár állíttassék be, kiknek ketteje a hazai jogot, tudniillik Magyarország szokásjogát, vagyis a törvénykönyvet, mit Hármaskönyvnek hívunk, a jogintézményeket és a törvénycikkelyeket adják elő és pedig ezeknek egyike elméletileg (az anyagi jogot) a másika pedig gyakorlatilag (az alaki jogot) adja elő, a mindkét jognak, tudniillik a kánoni és a római és a hazai jognak törvénynyé vált szokását (a peres eljárást) a törvényes per többi szükségleteivel együtt, mind a nyolcados és megyei s a többi rendes és alsóbírósági ügyeket, mind pedig a szabad városok, a tárnokjogi és szentszéki ügyeket illetőleg a perben előfordulni szokott ügyiratok felhozott példáival együtt. A harmadik végül tanítsa Justinianus rendeleteit és tanítmányait, az egész római törvénytárt és glossáit, azokhoz tartozó mellékletekkel együtt. A jogtudós tanárok főleg arra törekedjenek, hogy a hazai jogot, amennyiben lehetséges, vessék egybe a római és a kánonjoggal s a mik a mieinkből hiányoznának, azokból törekedjenek kiegészíteni."
Mindennek a jelentőségét akkor értékelhetjük igazán, ha tekintetbe vesszük, hogy francia jogot Párizsban 1679-ben, német jogot pedig 1709-ben Wittenbergben tanítottak először.
1760-tól kezdtek tanítani természetjogot, majd 1769-től az általános közjogot, a hazai közjogot, a büntetőjogot és a politikát. Ezután fokozatosan szélesítették a tananyagot újabb és újabb jogágakkal, tantárgyakkal.
Mária Terézia a felvilágosult abszolutizmus eszméjének megfelelően "államosította" az egyetemet. Egyrészt ekkor egészítette ki orvosi karral és tette valódi egyetemmé, másrészt a kormányzat ellenőrzése alá vonta az oktatást és elvárta, hogy a birodalomhoz hű jogászokat, állami tisztségviselőket képezzenek. Ezt az elhatározását erősítette a Jezsuita Társaságnak 1773-ban történt feloszlatása is.
A királynő által kiadott Ratio Educationis (1777) a politikai kamarai tudományokat áttette a bölcsészettudományi karról, így jött létre a jog-és államtudományi kar. Egyúttal az egyetemet Budára költöztették és királyi egyetemként deklarálták kiemelt helyét a magyar felsőoktatásban. Majd az egyetem II. József reformintézkedéseinek részeként végleg Pestre került.
A reformkor politikai mozgalmaitól igyekeztek elszigetelni a jogi kart. Így a magyar nyelv csak az 1845/46. tanévtől kezdve lett hivatalos oktatási nyelv a latin helyett.
Az 1848. március 15-diki pesti forradalmat az egyetemi ifjúság indította el, és a forradalom kezdeti eseményeiben a diákság volt az igazi tömegbázisa a radikális demokratáknak. Az egyetemi ifjúság már két nappal a forradalom után összeállította kilenc pontos javaslatát a felsőoktatás reformjára vonatkozóan.
A forradalomnak az egyetemmel kapcsolatos első vívmánya az 1848. évi 19. tc. volt, amely egyrészt az egyetemet az országgyűlésnek felelős vallás- és közoktatási miniszter felügyelete alá helyezte, másrészt deklarálta a tanulás és a tanítás szabadságának elvét.
A szabadságharc leverése után az egyetem elvesztette autonómiáját és a német lett a hivatalos oktatási nyelv. Az oktatott tárgyak között túlsúlyossá vált az osztrák jog. Betiltották a jogászbált és a magyar ruhák használatát. A helyzet 1860-ra annyira feszültté vált, hogy a hallgatók tüntetéseket szerveztek, melyeket az abszolút kormányzat brutális módon oszlatott fel.
A kar szakmai politikai súlya a kiegyezést követően jelentősen megváltozott. Nemcsak az autonómiáját nyerte vissza, hanem a kor meghatározó politikusai, jogászai is innen kerültek ki.
A kar a sportszerű versengés szellemében vette tudomásul, hogy elvesztette hegemóniáját (Kolozsvárott és Pozsonyban is alapítottak jogi karokat).
A Károlyi Mihály nevével fémjelzett népköztársaság - de különösen a Tanácsköztársaság - diktatórikus módon avatkozott bele a kar életébe. Az előbbi a kar akarata ellenére hozott létre tanszékeket és nevezett ki oktatókat, míg az utóbbi megszüntette a jogi oktatást 2 és helyette a kar épületében marxizmust tanítottak.
Az 1920-as években Klebelsberg Kunó minisztersége idején azt vallották, hogy az oktatás stratégiai kérdés és a Trianonnal meggyengült országnak minden erejét arra kell összpontosítania, hogy megmutassa a világnak a magyarság európai műveltségét. Ezért jelentős összegeket fordítottak ösztöndíjakra és a külföldi kulturális kapcsolatok ápolására.
Az egyetemi tanács kezdeményezte az alapító Pázmány Péter nevének felvételét. A vallás- és közoktatási miniszter 153425/1921. IV. számú leiratában közölte, hogy a kormányzó 1921. szeptember 1-jén járult hozzá a névváltoztatáshoz.
1950-ben, a szovjet mintát másolva, először leválasztották a Hittudományi Kart, majd 1951 elején az Orvostudományi Kart az újonnan felállított Egészségügyi Minisztérium alá rendelték. (Ennyire szervilis módon egyik szocialista ország sem követte a moszkvai direktívákat.) Az egyetem ezután nem viselhette tovább alapítója nevét sem, ezért vette fel a fizikus Eötvös Loránd nevét. A nemzetközi hírű oktatói kar jelentős részét eltávolították, és megbízható kádereket neveztek ki helyettük. A kar autonómiáját teljesen megszüntették, és kötelezővé tették az orosz nyelv, valamint a szovjet jog oktatását.
Az 1960-as évek második felében bevezetett gazdasági mechanizmus az egyetem életében is pozitív fordulatot hozott. Liberalizálódott az oktatás, egyre több tehetséges oktató került a tanári karba, és lehetővé vált - ha csak korlátozott módon is -, hogy a kar nemzetközi kapcsolatokat építsen ki. A nyolcvanas években a karon kialakult ellenzéki csoportból, oktatókból és hallgatókból került ki a rendszerváltozást előkészítő politikai elit jelentős része.
1989-ben megszűnt a pártirányítás, eltörölték a kötelező orosz oktatást, valamint a marxista ideológiát sulykoló tárgyakat, és visszaállították az egyetem autonómiáját.
Dr. Horváth Attila
egyetemi docens, jogtörténész
1 "... állíttassék a tudományoknak valami egyeteme, a melyben a harcias nemzetnek bátorsága is szelídülve és úgy az egyház Péter alapító levelében. kormányzására, mint az állam igazgatására alkalmassá képeztessék." - írta Pázmány.
2 "A jogászság mint külön kaszt megszűnt. A proletárállamnak nem jogászokra, hanem munkásokra van szüksége." (Vörös Újság 1919. április 12.)
