Tantárgy adatlapja

Tárgy neve: Bioetika
Tárgy kódja: JOKV301XA0
Óraszám: N: 2/0/0, L: 3/0/0
Kreditérték: 2
Az oktatás nyelve: magyar
Követelmény típus: Évközi jegy
Felelős kar: JÁK
Felelős szervezeti egység: JÁK Környezetjogi és Versenyjogi Tanszék
Tárgyfelelős oktató: dr. Nyéky Kálmán Gyula
Tárgyleírás:

A Tanegység célja:

A bioetika és a környezetetika határtudományok, azaz különféle területeken dolgozó szakemberek (orvosok, jogászok, szociológusok, filozófusok, teológusok stb.) együtt művelik. Ezért kerül meghirdetésre a Bioetika és Környezetetika kurzus a Pázmány Péter Katolikus Egyetem minden Karán. Fontosnak tartjuk, hogy egyes, mindenkit érintő etikai kérdésekben a hallgatók megfelelő tájékoztatást kapjanak és megismerjék a Katolikus Egyház nézőpontját is.
A kurzus célja a hallgatók bevezetése az etikai kérdésfelvetésbe, amely a különböző szaktudományi területeken, elsősorban az emberi élettel és a környezettel kapcsolatban, felelős magatartásra hív. A kurzus során az életnek, elsősorban az emberi életnek és a környezetnek az alap értékeit vesszük sorra. Szó lesz arról a konfliktusról, amely a tudományos eredmények felhasználása és az etikai megengedhetőség korlátai között feszül. Minden megengedhető-e, ami technikailag megvalósítható? Mindeközben az egyes szaktudományok képviselői segítségével specializált etikai vizsgálódást is folytatunk, elsősorban a mai orvosi kutatások, illetve eljárások, valamint a környezetvédelemi szempontok figyelembevételével.


A tanegység tartalma:

A Bioetika elméleti alapjai
Ember és természet a nyugati gondolkodástörténetben (ókor-középkor-újkor)
A környezeti etika alapjai: a természeti elemek erkölcsisége 
A Bioetika alapelvei
Élet kezdete - Abortusz és Élet vége
A genetika etikája - Klónozás
Anyagi elosztás az egészségügyben
A források elosztásának etikája. A közlegelők tragédiája.
Tájékoztatás-tájékozott beleegyezés - Eutanázia
Társadalomökológia
A bioszociális álláspont és a mélyökológia. A Gaia-elmélet.
A keresztény tanítás és az ökológia

A tantárgy kontaktóráin félévente legalább 2x45 perc időtartamban a tantárgyhoz kapcsolódón katolikus keresztény értékrend, illetve tanítás oktatására kerül sor.

 

Tananyag:

Gaizler Gyula - Nyéky Kálmán: Bioetika (Gondolat, Budapest 2003.)
Jávor Benedek (szerk.): Felelősségünk a teremtett világért (Védegylet, Budapest, 2004.)
Jobbágyi Gábor: Az élet joga (Szent István Társulat, Budapest 2003.)
Lányi András - Jávor Benedek: Környezet és etika (L'Harmattan, Budapest 2005.)
Lányi András (szerk.): Természet és szabadság (Osiris, Budapest, 2000.)
Ferencz Antal: A bioetika alapjai (Szent István Társulat, Budapest 2001.)
II. János Pál: Evangelium Vitae Enciklika (Szent István Társulat, Budapest, 1995.)

Ajánlott irodalom:

Juan de Dios Vial Correa - Elio Sgreccia, (szerk.): A humánembrió identitása és jogállása (MKPK, Budapest 2001.)
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia: Az élet kultúrájáért (Szent István Kiadó, Budapest 2003.)
Kerényi Attila: Általános környezetvédelem (Mozaik Stúdió, 2001.)
Farkas Péter: Humánökológia (Szent István Kiadó, Budapest, 2000.)


 

A tárgy az alábbi képzéseken vehető fel

igazságügyi igazgatási JANJ-II alapképzés (BA/BSc/BProf) Nappali magyar 6 félév JÁK
igazságügyi igazgatási JALJ-II alapképzés (BA/BSc/BProf) Levelező magyar 6 félév JÁK
jogász JONJ-JOG osztatlan képzés Nappali magyar 10 félév JÁK
jogász JOLJ-JOG osztatlan képzés Levelező magyar 10 félév JÁK
közszolgálati JALG-KSZ alapképzés (BA/BSc/BProf) Levelező magyar 6 félév JÁK
nemzetközi igazgatási JALJ-NI alapképzés (BA/BSc/BProf) Levelező magyar 6 félév JÁK
szechenyi-img-alt