Tantárgy adatlapja
Pénzmosás és Terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem a közjogban
Oktatás célja:
Az oktatás célja elsősorban, hogy a hallgatók egy olyan tudásra tegyenek szert, amit a képzés kötelező óráin nem tudnának megszerezni. A Pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni védekezés egy igen kiforratlan és ingoványos területe a hatályos jognak. A képzéssel szeretnénk felhívni az olyan hallgatók figyelmét, akik nem mindenképpen egy jogterület köt le, hanem az ilyen jogterületeket átívelő és érintő intézmények érdekelnek. A képzést angol nyelven tarjuk, mellyel a hallgatók a magyar nyelvű tanulmányaik mellett, angol nyelvtudásukat kamatoztathatják, illetve gyakorolhatják, így képesek legyenek majd munkájuk során az angol nyelvű problémákkal való szembenézésre. A hivatkozott Emmi rendeletben lévő tudás és képesség mellett a hallgatók attitűdjére is hatással kívánunk lenni a képzés során. Tekintettel arra, hogy a pénzmosás és terrorizmus intézménye a kötelező tanulmányaikban érintőlegesen szerepel, szeretnénk felhívni a hallgatók figyelmét a jog sokszínűségére, abban való elmélyedés lehetőségére, és így az önművelődés, önfejlesztés, tudományos kutatás ás a megoldások keresésére.
A kurzus alapvetően az Emmi rendeletben szereplő az alapvető szakmai ismeretekhez kapcsolódó választható ismeretkörök csoportjába tartozik. Egy olyan jogintézményt é
s annak működését kívánjuk bemutatni, amelynek szabályozása nem csak, hogy folyamatban van, hanem nagyon kezdetleges stádiumban áll.
Tantárgy tartalma:
1. Bemutatkozás és történelmi kitekintés
2. Mire jó?
3. Szerepe az USA-ban
4. Szerepe az EU-ban, különös tekintettel a 6 db irányelvre
5. Szerepe Magyarország jogrendszerében, megfelelés az EU-s irányelveknek
6. Kötelezett intézmények
7. Kapcsolata a kulturális javakkal
8. Tényleges tulajdonosi nyilvántartás és az átláthatóság kérdése
9. Kockázatértékelés
10. Jogkövetkezmények a közjogban
11. Az eljáró hatóságok és a jogorvoslat helye
12. Magaskockázatú harmadik világbeli országok
Számonkérési és értékelési rendszere:
Meghirdetett karakterszámnak megfelelő házidolgozat leadása a szorgalmi időszak végéig. A minősítést a hallgató a házidolgozatra kapja. Az értékelése a következők figyelembevételével történik: a házidolgozat felépítése, források megfelelő hivatkozása, valamint, hogy a választott témáról szól e a dolgozat.
Irodalom:
- Előadáson elhangzottak
- a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény
- a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény