Apáthy István-díj 2023

2023.12.11.

 

Hallgatóink ebben az évben is elsöprő sikert arattak

A Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület a neves jogtudós, a pesti tudományegyetem hajdani rektora, az első magyar szerzői jogi törvény előterjesztője, Apáthy István szellemi öröksége ápolásának jegyében minden évben pályázatot ír ki a szerzői jog, és a szerzői joghoz kapcsolódó más jogterületek, társadalomtudományok tudományos igényű művelésének elősegítésére, az e terület iránt elmélyült érdeklődést tanúsító felsőfokú képzésben részt vevő egyetemi hallgatók ösztönzését célozva.

Hallgatóink ebben az évben is elsöprő sikert arattak. Díjukkal együtt komoly pénzjutalomban részesültek.

Az öt kiosztott díjból négyet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának hallgatói nyertek el:

  • Megosztott II. helyezettek: Marján Anna (témavezető: dr. Gubicz Flóra Anna) és Lengyel Levente Lajos (témavezető: Dr. Pogácsás Anett)

  • Megosztott III. helyezettek: Varga Virág Adrienn (témavezető: Dr. Pogácsás Anett) és Oberhoffer Gregor Maximilián (témavezető: Dr. Ujhelyi Dávid)

Szívből gratulálunk a díjazottaknak!

Események

28.
2026. márc.
JAK
Intenzív emelt szintű érettségire felkészítő tábor; magyar nyelv és irodalom, történelem
1088 Budapest, Szentkirályi utca 28.
09.
2026. ápr.
JAK
13rd Unfair Commercial Practices Conference
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
14.
2026. ápr.
JAK
A Zlinszky János Szakkollégium Civilisztika Szakirányának workshopja
Dékáni Tanácsterem
16.
2026. ápr.
JAK
Dr. Ganczer Mónika habilitációs eljárás
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
16.
2026. ápr.
JAK
A gazdasági bűncselekmények
Gy. 201
16.
2026. ápr.
JAK
PPKE - JÁK Tavaszi Gólyabál
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Díszterem
További események
szechenyi-img-alt