Dr. Csák Zsolt lett a Kúria egyik új elnökhelyettese

2024.06.18.

 

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök úr a mai napon kinevezte

dr. Csák Zsolt

kollégiumvezető urat a Kúria elnökhelyetteseinek egyikévé.
 
„Az új elnökhelyettesek 2024. június 18-i hatállyal, 6 éves időtartamra nyerték el megbízatásukat.
 
Dr. Csák Zsolt pályáját a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, majd a Legfelsőbb Bíróságon kezdte 1990-ben bírósági fogalmazóként. A Budai Központi Kerületi Bíróságon kapott bírói kinevezést 1992-ben, 2000-től a Fővárosi Bíróság bírája, majd tanácselnöke, később kollégiumvezető-helyettese. 2012. óta kúriai bíró, 2017-től tanácselnök, 2021 novemberétől a Kúria Büntető Kollégiumának vezetője.”
 
Dr. Csák Zsolt 1998 óta Karunk Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszékének megbízott oktatója, 2019 óta a Deák Ferenc Intézet jogi szakvizsgára felkészítő tanfolyamának és az Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiájának előadója. Tagja a Jogi Szakvizsga Bizottságnak, a Kúria Tudományos Bizottságának, a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának, a Kúriai Döntések - Bírósági Határozatok című folyóirat szerkesztőbizottságának, az intézmény integritásfelelőse. Számos szakmai publikáció, könyv szerzője, társszerzője.
 

Szívből gratulálunk a kinevezéshez!

Események

04.
2025. jún.
JAK
Challenges of Catholic Legal Education
Dékáni Tanácsterem
05.
2025. jún.
JAK
Constitutional instruments for climate protection in the light of international obligations
Day 1: Pope John Paul II Hall (Ceremonial Hall), Day 2: Delegation hall, Parliement of Hungary
05.
2025. jún.
JAK
Hallgatói Fórum
Tanári Klub
11.
2025. jún.
JAK
Doktori Iskola Nyílt Nap
Dékáni Tanácsterem
13.
2025. jún.
JAK
Államfői kerekasztal 2025
GY 207
16.
2025. jún.
JAK
Summer School
PPKE JÁK
További események
szechenyi-img-alt