Gyászhír

2016.05.23.

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Molnár Miklós professzor úr visszaadta lelkét Teremtőnknek

Molnár Miklós 1964. február 13-án született Budapesten. 1987-ben szerzett diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1987-től az ELTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszékének munkatársa volt. 1997–2001 között a ZMNE Jogtudományi Tanszékét vezette. 1997 óta végzett oktatói tevékenységet a PPKE Jog-és Államtudományi Karán, valamint 2002 óta a Rendőrtiszti Főiskolán. 1993-ban megszerezte az állam- és jogtudomány kandidátusa tudományos fokozatot. 2000-ben habilitált. 2003-ban a Köztársasági Elnök egyetemi tanárrá nevezte ki. 2010. augusztus 1-től 2011. december 31-ig az RTF rendészeti és nemzetközi rektorhelyettese volt, 2012. január 1-től 2013. augusztus 1-ig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának tudományos és nemzetközi dékánhelyettese volt.

A Magyar Tudományos Akadémia Köztestületének, a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottság Rendészettudományi Albizottságának, a Magyar Rendészet-tudományi Társaságnak, a Magyar Tudományos Akadémia Közigazgatás-tudományi Bizottságának, a Jogi Szakvizsga Bizottságnak és a Közigazgatási Szakvizsga Bizottságnak is a tagja volt, elnökölt az Európai Jogakadémia Hadijogi és Biztonságpolitikai Tagozatában, társelnöke volt a Regionális és Önkormányzati Tagozatnak.

Oktatói tevékenysége felölelte a hazai és uniós közigazgatási jog, a vezetéselmélet, a szervezéstudomány területét.

Molnár Miklós tanár úr temetése rövid gyászszertartás keretében 2016. június 23-án, csütörtökön 14 óra 30 perckor lesz az egri Kisasszony temető kápolnájában (3300 Eger, Kisasszony út).
A részvétnyilvánítások a következő címre küldhetők: Dr. Molnár Miklós és neje, 3300 Eger, Epreskert u. 12.

Nekrológ

Az örök világosság fényeskedjék neki!

Események

09.
2026. szept.
JAK
dr. Török Bernát habilitációs eljárásának előadása
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
19.
2026. szept.
JAK
Gradus Történelem Érettségi előkészítő
1088 Budapest, Szentkirályi utca 28.
26.
2026. szept.
JAK
Gradus Magyar Érettségi előkészítő
1088 Budapest, Szentkirályi utca 28.
05.
2026. okt.
JAK
dr. Navratyil Zoltán habilitációs eljárásának előadása
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem), Dékáni Tanácsterem
12.
2026. okt.
JAK
dr. Bérces Viktor habilitációs eljárásának előadása
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem), Dékáni Tanácsterem
További események
szechenyi-img-alt