I. Országos Médiajog Perbeszédverseny

2023.11.21.

Óriási érdeklődés és pázmányos sikerek

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Médiajogi Kutatócsoportja és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara idén első ízben szervezett médiajogi perbeszédversenyt.

A versenyre az ország összes jogi karáról jelentkeztek csapatok, emellett az NKE-ről és a kolozsvári Sapientia Erdélyi Tudományegyetemről is fogadtunk versenyzőket. A megmérettetésre összesen 33 kétfős csapat jelentkezett, melyek között hat pázmányos páros is indult.

A délelőtti selejtezőkből három pázmányos csapat jutott be a nyolcaddöntőbe: Tóth Rebeka és Povázai Jázmin, Babos Dóra Réka és Hérics Attila István, valamint Dömötör Anna és Kálnoky Katalin. Utóbbi páros egészen a bronzmérkőzésig menetelt, melyet sikerült is megnyerniük, mindemellett Kálnoky Katalin a legjobb érvelők közötti egyéni verseny ezüstérmese is lett.

 

További eredmények:

Csapatverseny I. helyezett: Veres-Kupán Hunor és Szabó Zsófia (Sapientia)

Csapatverseny II. helyezett: Martinez Bernadett és Németh Dorottya (ELTE)

Csapatverseny III. helyezett: Dömötör Anna és Kálnoky Katalin (PPKE)

 

Egyéni verseny I. helyezett: Veres-Kupán Hunor (Sapientia)

Egyéni verseny II. helyezett: Kálnoky Katalin (PPKE)

Egyéni verseny III. helyezett: Martinez Bernadett (ELTE)

Gratulálunk a helyezetteknek!

Események

28.
2026. márc.
JAK
Intenzív emelt szintű érettségire felkészítő tábor; magyar nyelv és irodalom, történelem
1088 Budapest, Szentkirályi utca 28.
09.
2026. ápr.
JAK
13rd Unfair Commercial Practices Conference
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
14.
2026. ápr.
JAK
A Zlinszky János Szakkollégium Civilisztika Szakirányának workshopja
Dékáni Tanácsterem
16.
2026. ápr.
JAK
Dr. Ganczer Mónika habilitációs eljárás
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
16.
2026. ápr.
JAK
A gazdasági bűncselekmények
Gy. 201
16.
2026. ápr.
JAK
PPKE - JÁK Tavaszi Gólyabál
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Díszterem
További események
szechenyi-img-alt