II. helyezést ért el csapatunk az AB§ZI(M) versenyen

2022.11.04.

Tegnap lezajlott Alkotmánybíróság és az MCC által szervezett alkotmánybírósági szimulációs verseny döntője

„November 3-án az Alkotmánybíróság épületében debreceni, győri, szegedi és budapesti joghallgatókból álló csapatok mérték össze alkotmányjogi tudásukat az Alkotmánybíróság, az Igazságügyi Minisztérium és az MCC közös szervezésében megrendezett 3. AB§ZI(M) - Országos Alkotmánybírósági Szimulációs Verseny döntőjén, ahol a pázmányos csapat (Babos Dóra, Frisch Bence, Herédi Gergő, Érdi Gabriella, felkészítő oktatók: Dr. Kurunczi Gábor és Dr. Varga Ádám) második helyezést ért el. A jó hangulatú és magas szakmai színvonalon folyt ülést Dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke vezette le. A verseny kiváló alkalmat biztosított többek között arra is, hogy megismerkedjünk más karok hasonló érdeklődésű, lelkes hallgatóival. A verseny helyezettjeinek járó gyakornoki lehetőségek pedig segítenek abban, hogy ne csak »szimuláljunk«, hanem a gyakorlatban is kipróbálhassuk és fejleszthessük magunkat. Büszke vagyok csapattársaimra, hogy a verseny féléves folyamata során mindvégig alázatosan befektették a kellő munkát és örülök, hogy ez a verseny végeredményén is meglátszott!" (Érdi Gabriella)

Szívből gratulálunk a csapatunknak és felkészítő tanáraiknak is!

Események

28.
2026. márc.
JAK
Intenzív emelt szintű érettségire felkészítő tábor; magyar nyelv és irodalom, történelem
1088 Budapest, Szentkirályi utca 28.
14.
2026. ápr.
JAK
A Zlinszky János Szakkollégium Civilisztika Szakirányának workshopja
Dékáni Tanácsterem
16.
2026. ápr.
JAK
Dr. Ganczer Mónika habilitációs eljárás
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
16.
2026. ápr.
JAK
A gazdasági bűncselekmények
Gy. 201
16.
2026. ápr.
JAK
PPKE - JÁK Tavaszi Gólyabál
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Díszterem
17.
2026. ápr.
JAK
Kari TDK
Gy107, Gy301, E3 előadó
További események
szechenyi-img-alt