II. Országos Médiajogi Perbeszédmondó Verseny

2025.03.12.

Sikeresen lezajlott a II. Országos Médiajogi Perbeszédmondó Verseny

2025. március 7-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Polgári jogi tanszék Médiajogi Kutatócsoportja közös szervezésében zajlott le a II. Országos Médiajogi Perbeszédmondó Verseny. Az immár második alkalommal megrendezett országos megmérettetésen több mint 30 csapat vett részt, az ország valamennyi jogi karáról, valamint a Kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről.

 

A verseny során a kétfős csapatoknak egy fiktív médiajogi ügyben kellett érvelniük, mind alperesi, mind felperesi pozícióban, miközben a legnevesebb magyar médiajogászokból álló zsűri értékelte teljesítményüket. A hallgatóknak nemcsak a jogi érvelés megalapozottságára, hanem a retorikai és vitakészségeikre is figyelniük kellett, hiszen a bírák kérdéseire és ellenérveire azonnali reakciókat kellett adniuk. Az egész napos megmérettetés során számos érdekes és aktuális médiajogi probléma került terítékre, amelyek mind a klasszikus sajtójogi kérdéseket, mind a digitális platformok szabályozásával kapcsolatos kihívásokat érintették.

 

Idén újításként a versenynap részét képezte egy médiajogi kvízverseny is, amelyen azok a csapatok vehettek részt, akik nem jutottak tovább a rájátszásba. A kvíz során a médiaszabályozás és a platformszabályozás legfontosabb kérdéseivel kapcsolatos tudásukat mérhették össze a versenyzők.

Gratulálunk minden résztvevőnek a felkészüléshez és a kimagasló teljesítményhez, és külön elismerés illeti a helyezéseket csapatokat, és felkészítőiket:

Perbeszédverseny

  1. helyezett: Bosits Dorina és Réti Zsófia (SZIE)
  2. helyezett: Orosz Andrea és Veres-Kupán Hunor (Sapientia)
  3. helyezett: Héjja Dorka és Nógrádi Sára (ELTE)
  4. helyezett: Molnár Gréta Zita és Nagy Lilian (ME)

Kvízverseny:

  1. helyezett: Molnár Dávid és Csordás Gergely (PTE)
  2. helyezett: Kovács-Telki Tamás és Stubner Bálint (KRE)
  3. helyezett: Gombkötő Sebestyén és Ilyés Ákos (SZTE)

Legjobb érvelő az alapszakaszban:

Sztrein Virág Brigitta (SZTE)

Legjobb érvelő a rájátszásban:
Bosits Dorina (SZIE)

 

 

Események

28.
2026. márc.
JAK
Intenzív emelt szintű érettségire felkészítő tábor; magyar nyelv és irodalom, történelem
1088 Budapest, Szentkirályi utca 28.
09.
2026. ápr.
JAK
13rd Unfair Commercial Practices Conference
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
14.
2026. ápr.
JAK
A Zlinszky János Szakkollégium Civilisztika Szakirányának workshopja
Dékáni Tanácsterem
16.
2026. ápr.
JAK
Dr. Ganczer Mónika habilitációs eljárás
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
16.
2026. ápr.
JAK
A gazdasági bűncselekmények
Gy. 201
16.
2026. ápr.
JAK
PPKE - JÁK Tavaszi Gólyabál
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Díszterem
További események
szechenyi-img-alt