Kari tanévnyitó 2024

2024.09.12.
A mai napon megnyitottuk hivatalosan is a 2024-2025-ös tanévet. Az E1-es előadó teljesen megtelt elsőéves hallgatóinkkal, de felsőbbévesek és oktatóink közül is páran jelen tudtak lenni.
Az évnyitón a Hallgatói Önkormányzat elnöke, Dér-Herendovics Zsolt köszöntötte a hallgatók nevében a gólyákat, továbbá ismertette Karunk hallgatói szervezeteit.
Alessandro atya Karunk és az Egyetem lelki életéről mondott pár szót, buzdítva a hallgatókat az aktív részvételre, nyitottságra, a kari lelki életbe való bekapcsolódásra.
Hagyományainkhoz híven elmondtuk közösen a Jogászi, igazságügyi hivatásra készülő hallgatók imáját.
Dékán úr 3 gondolatot feltett ki:
1. Mi az egyetem?
2. Az igazságot közösségben keressük
3. Mit kívánunk elsőéves hallgatóinknak?
Ezen az alkalmon adta át dékán úr a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj oklevelét annak a 9 hallgatónknak, akik nemcsak tanulmányaikkal, de tudományos és/vagy a közösségi életben való részvételükkel is kiemelkednek hallgatótársaik közül. Név szerint: Kálnoky Katalin, Angyal Réka, Tama Kristóf, Főző Csenge Erzsébet,  Hérics Attila István, Lukács Alexa Andrea, Dudás Márk, Kerény Noémi Márta, Szilágyi Veronika.
Az évnyitó végén oktatóink egy kézfogással egyetemi polgárrá fogadták hallgatóinkat.

Események

28.
2026. márc.
JAK
Intenzív emelt szintű érettségire felkészítő tábor; magyar nyelv és irodalom, történelem
1088 Budapest, Szentkirályi utca 28.
09.
2026. ápr.
JAK
13rd Unfair Commercial Practices Conference
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
14.
2026. ápr.
JAK
A Zlinszky János Szakkollégium Civilisztika Szakirányának workshopja
Dékáni Tanácsterem
16.
2026. ápr.
JAK
Dr. Ganczer Mónika habilitációs eljárás
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
16.
2026. ápr.
JAK
A gazdasági bűncselekmények
Gy. 201
16.
2026. ápr.
JAK
PPKE - JÁK Tavaszi Gólyabál
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Díszterem
További események
szechenyi-img-alt