Megemlékezés Zlinszky professzorról halálának 10. évfordulóján

2025.06.16.

Dékán úr gondolatai

Prof. Dr. Zlinszky János (1928. március 7. – 2015. június 18.)

 

 

Emlékek, gondolatok halálának tizedik évfordulóján:

"Mély humán műveltség, hatalmas szakmai tudás, sokrétű gyakorlati jogászi tapasztalat, a római jog és a jogtörténet elmélyült ismerete, karizmatikus egyetemi tanár, intézmény- és közösségszervező – mindezek csak az első benyomásaink voltak nekünk, akik 1995-ben a Pázmány újonnan induló Jog- és Államtudományi Karán megkezdtük jogi tanulmányainkat. Dékánunk volt, akit - mint „parancsnokunkat” - a „X. Légió” hűségével vettünk körül.

Amint egyre többet tanultunk és tapasztaltunk, s kerülhettünk többen egyre közelebb hozzá, demonstrátorként, doktoranduszként, fiatal oktatóként, ismerhettük meg őt még jobban, személyiségének egész gazdagságában. És láthattuk meg az Istenbe kapaszkodó, mélyen hívő és remélő embert, aki életét Krisztus szolgálatára tette, s jól tudta, hogy a jó célért folytatott erőfeszítésein ott lesz az Isten áldása, mert „a növekedést Isten adja” (1Kor 3,6). Aki éppen ezért akkor is eljut küldetése sikeréig, ha egy diktatúra derékba töri a pályáját. Aki a szerető atya gondoskodásával figyel övéire, s nem rájuk erőltetve vízióját, de a megelőlegezett bizalom nyitottságával indítja útjukra tanítványait, „mint bárányokat a farkasok közé” (Lk 10,3). S akinek a szájából nem elcsépelt, de nagyon is hiteles tanítás, valódi tanúságtétel, hogy „szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” (Jn 15,12). Utolsó tanóráján is erről beszélt.

Tíz évvel földi életből való távozása után hisszük, hogy az Úr személyesen neki is kimondta már: „Jól van, te hűséges, derék szolga… menj be urad örömébe!” (Mt 25,23). Mert megtapasztaltuk szeretetét, és a Szeretet egyszer s mindenkorra győzött a halálon!

Hordozzuk szívünkben személyét, szeretetét, tanítását; vigyük tovább küldetését!"

/Komáromi László/

 

Június 18-án, szerdán hálaadó szentmise lesz a Kari Kápolnában 13.30-kor.  Alessandro atya karunk alapító dékánjáért ajánlja fel a misét.

Mindenkit szeretettel várunk!

Az esemény itt található: https://jak.ppke.hu/zlinszky-janos-emlekmise

 

 

 

 

Események

16.
2025. jún.
JAK
Summer School
PPKE JÁK
18.
2025. jún.
JAK
Zlinszky János emlékmise
Kápolna, PPKE JÁK
19.
2025. jún.
JAK
Szülői felelősség a hazai és nemzetközi magánjogi jogszabályok útvesztőiben
Gy107
22.
2025. jún.
JAK
Te Deum
Egyetemi Templom
25.
2025. jún.
JAK
[Summer School] Lunchtime lecture
Dékáni Tanácsterem
30.
2025. jún.
JAK
EKÖP Zárórendezvény
Dékáni Tanácsterem
További események
szechenyi-img-alt