Pázmány-nap 2025

2025.10.16.

"A tudomány és a szolgálat ünnepe"

Október 15-én tartotta hagyományos Pázmány-napi ünnepségét a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, ahol a tudományos elköteleződés és a közösség szolgálata került a középpontba. 

Az ünnepségen részt vett az Egyetem nagykancellárja, Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke is. Ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a katolikus egyetem óriási kincs nemcsak az egyház, hanem az egész magyar társadalom számára. XVI. Benedek pápa gondolataira utalva kiemelte, hogy az igazi egyetem a teljes igazság keresésére irányul – nem csupán a mérhető valóságra, hanem arra is, ami értelmet ad az emberi létnek. 

Ft. Rektor atya köszöntőjében Szent Bernát örökérvényű gondolatára hívta fel a figyelmet: a tanulót sokféle indíték vezetheti – kíváncsiság, kapzsiság, hiúság vagy becsvágy –, de a legnemesebb cél a tudás szeretete és embertársaink javára való szolgálata. A rendezvény zárásaként Kuminetz Géza rektor úr „Tudomány, tudományos közélet, tudománypolitika – katolikus szemmel” címmel tartott ünnepi előadást. Előadásában hangsúlyozta, Krisztus nemcsak a hit, hanem a tudomány megváltója is, ezért a katolikus egyetem az igazság, a hit és az értelem egységére épül. 

 

 

Az eseményen doktorrá avatták a frissen PhD-fokozatot szerzett hallgatókat, és habilitációs okleveleket adtak át oktatóknak. A habilitáció az oktatói és az előadói képesség, valamint a tudományos teljesítmény egyetemi megítélése. A habilitált személy használhatja a „habilitált doktor” megjelölést, és élhet az önálló egyetemi előadás-hirdetés jogával (venia legendi) azon tudományterületen, amelyen a habilitációt elnyerte. Idén a sikeres habilitációs eljárás eredményeként nyolc oktató vehetett át oklevelet. 

A Jog-és Államtudományi Karról Dr. Békés Ádám Gergely egyetemi docens, a Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék oktatója kapott oklevelet.

 

 

 

Az ünnepség keretében a Pázmány Péter Katolikus Egyetem díszdoktorává avatták Jong-Mo Seót, a Szöuli Nemzeti Egyetem professzorát. Jong-Mo Seo – mint ahogyan azt előadásában is bemutatta – több mint huszonöt éve a mesterséges retina-rendszerek fejlesztésével foglalkozik, amelyek célja, hogy a látásukat elvesztett emberek számára visszaadják a látás élményét.

A díszdoktoravatás után  – most első alkalommal – átadták a Kiváló Hallgató és Kiváló Sportoló elismeréseket.

Kiváló Hallgatók:
- Deák Ferenc
- Papp Csenge
- Kanalas György
- Muraközy Balázs
Kiváló Sportolók:
- Keszei Kíra
- Balogh Villő 
- Lakatos Soma 
- Nyiri Balázs 

 

 

Ezen felül köszöntötték a jubiláló oktatókat és munkatársakat, akik legalább 25 éve dolgoznak intézményünkben.

 

A Jog-és Államtudományi Karon jubiláló oktatók

 

  • Dr. Völgyesi Levente - egyetemi docens, Tanulmányi ügyekért felelős dékánhelyettes

 

  • Draskóczy Imre - testnevelő tanár, Testnevelési Csoport

 

  • Dr. Hajas Barnabás - egyetemi docens, Alkotmányjogi Tanszék

 

  • Dr. Halász Zsolt - egyetemi docens, tanszékvezető, Pénzügyi Jogi Tanszék

 

A Jog-és Államtudományi Karon jubiláló munkatársak

 

  • Gyurókovics Ágnes - tanszéki adminisztrátor, Polgári Eljárásjogi Tanszék

 

  • Kocsis Annamária - tanszéki adminisztrátor, Európajogi Tanszék, Nemzetközi Közjogi Tanszék

 

  • Pocsai Marianna - adminisztrátor, Dékáni Titkárság, Diákjóléti Bizottság

 

Sándi Eszter - könyvtáros, Könyvtár

 

Szívből gratulálunk Mindnyájuknak! Hálásan köszönjük eddigi áldozatos munkájukat, és további szép szakmai sikereket kívánunk nekik!

 

Az ünnepségről részletes beszámolót itt olvashatnak:

https://ppke.hu/kiemelt/a-tudomany-es-a-szolgalat-unnepe-pazmany-nap-2025

https://ppke.hu/kiemelt/szekely-janos-az-igazsag-keresesere-hivatott-a-katolikus-egyetem

 

 

Események

10.
2025. nov.
JAK
Véradás az egyetemen
E2 előadó előtti térben
10.
2025. nov.
JAK
Büntetőjogi TDK
Gy. 203
11.
2025. nov.
JAK
10 év a Nemzetközi Büntetőbíróságon
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
13.
2025. nov.
JAK
Pázmány JÁK nyílt nap
1088 Budapest, Szentkirályi utca 28.
14.
2025. nov.
JAK
Az Európai Unió Bírósága magánjogi jogkövetkezményekkel és elévüléssel kapcsolatos joggyakorlata
Dékáni Tanácsterem
17.
2025. nov.
JAK
Caritas ruhavásár
Gy003
További események
szechenyi-img-alt