Pázmányos győzelem a Miskolci EU Vándorkupa európai uniós jogi perbeszédversenyen

2024.05.27.

 

Szívből gratulálunk!

 

„A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara idén 14. alkalommal szervezte meg a Miskolci EU Vándorkupa európai uniós jogi perbeszédversenyt 2024. május 17-én, melyen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem csapata első helyezést nyert el.
 
A verseny zsűrijét három elismert szakember alkotta: Prof. Várnay Ernő CSc., az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének kutatóprofesszora töltötte be az elnök tisztségét, a zsűri két tagja pedig Dr. Béres Béla az Európai Bizottság Jogi Szolgálatának tagja, és Dr. Łuszcz Viktor LL.M., ügyvéd, a Danubia Legal – Łuszcz Ügyvédi Iroda partnere voltak. A verseny szervezőbizottságának elnöke Dr. habil Angyal Zoltán, a szervezőbizottság tagja Dr. Marinkás György volt. Az eseményt Dr. Varga Zoltán, a Miskolci Egyetem Jog- és Államtudományi Karának dékánhelyettese nyitotta meg.
 
A győztes pázmányos csapat tagjai:

Kovács Luca,
Szabó Maja,
Varga Réka Fruzsina

negyedéves jogász hallgatók.
Felkészítőik: Dr. Gyeney Laura tanárnő és Dr. Szemesi Sándor tanár úr voltak. Ezúton is hálásan köszönjük, hogy szakmai munkájukkal és mentori tanácsaikkal, útmutatással végig segítették a csapatot.
 
A második helyet a Miskolci Egyetem csapata, a harmadik helyet a Szegedi Tudományegyetem csapata nyerte. Szeretettel gratulálunk mindannyiuknak!
 
A verseny részletes beszámolója itt olvasható.”
(A verseny résztvevői)
 

Szívből gratulálunk!

Események

28.
2026. márc.
JAK
Intenzív emelt szintű érettségire felkészítő tábor; magyar nyelv és irodalom, történelem
1088 Budapest, Szentkirályi utca 28.
09.
2026. ápr.
JAK
13rd Unfair Commercial Practices Conference
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
14.
2026. ápr.
JAK
A Zlinszky János Szakkollégium Civilisztika Szakirányának workshopja
Dékáni Tanácsterem
16.
2026. ápr.
JAK
Dr. Ganczer Mónika habilitációs eljárás
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
16.
2026. ápr.
JAK
A gazdasági bűncselekmények
Gy. 201
16.
2026. ápr.
JAK
PPKE - JÁK Tavaszi Gólyabál
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Díszterem
További események
szechenyi-img-alt