Tutoraink segítenek a kezdetekben 2023

2023.07.26.

Ismerkedjetek meg Karunk Tutor szervezetével

Kedves Gólyák!

Először is, szeretnénk gratulálni a sikeres felvételihez, szeretettel köszöntünk a Pázmány Jog- és Államtudományi Karán!

Mint már biztosan tudjátok, a legtöbb egyetemen működik olyan szervezet, amely az új hallgatók segítésén dolgozik. A mi egyetemünkön ezt a megtisztelő munkát a Tutorság végzi.

A Tutor szervezet legfontosabb célja, hogy segítséget nyújtsunk Nektek, elsőéveseknek a kezdeti nehézségekben. Mi fogunk eligazítást adni a beiratkozáson, az első tárgyfelvételnél és a mi feladatunk, hogy bevezessünk Titeket a pázmányos közösségbe. Hozzánk természetesen nem csak tanulmányi kérdésekkel fordulhattok, hiszen mi is tudjuk, hogy az első hetek ijesztőek lehetnek, így mi szívesen segítünk mindenben!

Csoportonként 2 tutor fogja támogatni az első lépéseiteket Egyetemünkön. Csoportvezetőitek végigkísérnek majd egyetemi éveitek során, hozzájuk bármikor fordulhattok tanácsért és segítségért.

A tutorcsoporthoz való tartozás nagyban megkönnyíti a beilleszkedést, hiszen a csoportokban kialakult ismertségek, barátságok segítenek átvészelni a kezdeti nehezebb időszakokat, valamint elkísérnek majd egyetemi pályafutásotok során.

Kapcsolatfelvétel

Kérünk minden felvételt nyert hallgatót, aki szeretne tutor csoportba tartozni, töltse ki az alábbi űrlapot, hogy be tudjuk osztani a csoportokat.
(Adatkezelési tájékoztató


A beiratkozás

Először a beiratkozáson fogunk találkozni, aminek időpontja:

2023. augusztus 22–31. 
a felvételi kiértesítőben megadott időpontban

Fontos, hogy bármilyen kérdésetek van, bátran forduljatok tutorainkhoz! Nincs olyan, hogy rossz kérdés!


Gólyatábor

2023. augusztus 31-től szeptember 3-ig, Mezőkövesd

A rendezvény célja, hogy kicsit jobban megismerjétek a Kart, az itt működő hallgatói szervezeteket, az oktatók egy részét, és persze legfőkébben egymást. Ezért is ajánljuk erősen a részvételt! :) További részletek ide kattintva érhetőek el.

Kövessetek minket a social media felületeinken is, hogy ne maradjatok le programjainkról és a fontos tudnivalókról! 

Insta: @pazmanytutorok
Facebook: https://www.facebook.com/tutorok

Gratulálunk mindenkinek, már nagyon várjuk, hogy találkozhassunk veletek! ;)

Tutorok

 

 

Események

12.
2025. máj.
JAK
Legal Traditions in Poland and Hungary
University of Wrocław (UNIWERSYTET WROCŁAWSKI)
12.
2025. máj.
JAK
Döntések az élet elején: az abortuszról az élet oldaláról nézve
E2 előadó
15.
2025. máj.
JAK
Objective Theory of Contract: U.S. Discomfort with Determining Subjective Intent
Dékáni Tanácsterem
16.
2025. máj.
JAK
Klasszikus értékek új köntösben napjaink jogában
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
23.
2025. máj.
JAK
The importance of European citizenship in the European and international spheres, with particular attention to the dimension of fundamental rights
Dékáni Tanácsterem
23.
2025. máj.
JAK
Lunchtime lecture
Council room
További események
szechenyi-img-alt