Ujvári János diplomadíj-pályázat 2020/2021

2021.12.17.

Négy hallgatónkat is elismerték

A pályázat célkitűzése felkelteni a felsőoktatásban tanuló hallgatók érdeklődését a szellemitulajdon-védelem jelentősége iránt. A pályázat keretében a tanulmányaik végéhez közeledő hallgatók diplomadolgozatuk témáját vizsgálják meg szellemitulajdon-védelmi szempontból. Ehhez kapcsolódóan megismerik a szellemitulajdon-védelem alapjait, betekintést kapnak eszközrendszerének gazdasági és jogi jelentőségébe, és olyan tudásra tesznek szert, amit a későbbiekben munkavállalóként, kutatóként vagy mérnökként is hasznosíthatnak.

A 2020-2021-es tanévben is öt kategóriában hirdette meg az SZTNH a pályázatot: szabadalom/használatiminta-oltalom, védjegy és földrajzi árujelzők, formatervezésiminta-oltalom, szerzői jog és szellemi tulajdon gazdasági szerepe.

Az elmúlt évek során minden évben más és más merítéssel tudott dolgozni a pályázat, mivel meglepően változatos mennyiségben és témákkal jelentkeztek a hallgatók. Bizonyos években a szabadalmi kategóriában induló, elsősorban technikai megoldásokat feldolgozó, máskor szintén szabadalmi, de inkább a jogi jellegű témák voltak a népszerűek. Az utóbbi 3-4 évben viszont a szerzői jogi pályázatok domináltak – ahogy most is.

A 2020-21 tanév során 32 hallgató regisztrált a pályázaton és végül 27 hallgató tudta befejezni a teljes pályázati ciklust. Az értékelés során végül három kategóriában összesen 13 hallgatót javasoltak az értékelő bizottság tagjai díjazásra."

,,Az idei évben a legaktívabb pályázók a Szegedi Tudományegyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói voltak, de érkeztek pályázatok a Debreceni Egyetemről, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, Eötvös Loránd Tudományegyetemről és a Nyíregyházi Egyetemről is."

Szabadalom és használatiminta-oltalom kategóriában

Hortobágyi Katalin, I. helyezett
Barják Annamária, II. helyezett
Geyer-Hirt Dóra, III. helyezett

Szerzői jog kategóriában

Rábai Gábor, I. helyezett

Szívből gratulálunk!

Forrás: https://www.sztnh.gov.hu/hu/lezarult-a-202021-es-ujvari-janos-diplomadij-palyazat
Fotó: Plette Péter

Események

28.
2026. márc.
JAK
Intenzív emelt szintű érettségire felkészítő tábor; magyar nyelv és irodalom, történelem
1088 Budapest, Szentkirályi utca 28.
14.
2026. ápr.
JAK
A Zlinszky János Szakkollégium Civilisztika Szakirányának workshopja
Dékáni Tanácsterem
16.
2026. ápr.
JAK
Dr. Ganczer Mónika habilitációs eljárás
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
16.
2026. ápr.
JAK
A gazdasági bűncselekmények
Gy. 201
16.
2026. ápr.
JAK
PPKE - JÁK Tavaszi Gólyabál
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Díszterem
17.
2026. ápr.
JAK
Kari TDK
Gy107, Gy301, E3 előadó
További események
szechenyi-img-alt