Szakkollégiumunk első kirándulása

2023.09.14.

Pintér Daniella összefoglalója

Szeptember 9-én, szombaton tartotta meg a Zlinszky János Szakkollégium az első ismerkedős programját. Hallgatóink mellett részt vett a csapatépítő kiránduláson Szakkollégiumunk igazgatója, Csink Lóránt, továbbá néhány olyan oktató is, akik a jövőben szerepet vállalnak a kollégium tudományos életében és hallgatóink oktatásában, terelgetésében.

Csapatunk a pomázi HÉV megállóban találkozott. Sokan egy hévvel érkeztünk a helyszínre, így a hangulat már a program megkezdése előtt jó volt. A találkozóhelyen csatlakozott hozzánk Pogácsás Anett tanárnő, Aczél-Partos Adrienn tanárnő, Kurunczi Gábor tanár Úr és igazgatónk, Csink Lóránt.

Így együtt indultunk meghódítani a Kőhegyet. Egy kis beszélgetős, bemelegítő séta után megkezdődött az igazi túra: sokan nem gondoltuk, hogy itt valóban dimbes-dombos, sziklás helyeken fogunk felkapaszkodni a hegyre. A 7 kilométeres felfelé vezető út során gyönyörű környezetben, izgalmas útvonalon sikerült megismernünk egymást.

A fárasztó menet első gyümölcse a gyönyörű kilátás volt, amit egy pihenőhelyen pillantottunk meg. Egy kis szusszanás és csoportkép készítése után elindultunk végső célunk felé: a hegycsúcsra, ahol egy palacsintázó, egy piknik hely és Varga Ádám tanár úr vártak minket.

Miután igazgató úr köszöntött minket és ismertette velünk a fontosabb tudnivalókat, megtartottuk az első gyűlésünket, melynek keretei között megválasztásra került a Kollégium első diákbizottsága. A posztot Pintér Daniella, Bus Nóra és Detre Csongor tölti be egy éven keresztül. A technikai megbeszélés után játszottunk, ahol mindenki egy jellemzőt illesztett a neve elé (annak kezdőbetűjével) és az őt követő személynek az előtte elhangzottakat meg kellett ismételnie. A játék nagyon jó hangulatban telt, és mindenki jól szerepelt, miután körbeértünk, külön leteszteltük a diákbizottságot, hogy jól megjegyezték-e társaik nevét. A diákbizottság kiválóan abszolválta a feladatot, így „legitimációt szerezett" az elkövetkezendő egy éves ciklusához.

Kellemesen elfáradva indultunk le a hegyről. A meredekebb, kavicsosabb helyeken botladozva, csúszkálva közlekedtünk, de a hangulat továbbra is jó volt, sőt még talán jobb is lett.

Pintér Daniella

Események

28.
2026. márc.
JAK
Intenzív emelt szintű érettségire felkészítő tábor; magyar nyelv és irodalom, történelem
1088 Budapest, Szentkirályi utca 28.
09.
2026. ápr.
JAK
13rd Unfair Commercial Practices Conference
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
14.
2026. ápr.
JAK
A Zlinszky János Szakkollégium Civilisztika Szakirányának workshopja
Dékáni Tanácsterem
16.
2026. ápr.
JAK
Dr. Ganczer Mónika habilitációs eljárás
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
16.
2026. ápr.
JAK
A gazdasági bűncselekmények
Gy. 201
16.
2026. ápr.
JAK
PPKE - JÁK Tavaszi Gólyabál
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Díszterem
További események
szechenyi-img-alt