BIOETIKA

Az oktatás célja:

 A bioetika és a környezetetika határtudományok, azaz különféle területeken dolgozó szakemberek (orvosok, jogászok, szociológusok, filozófusok, teológusok stb.) együtt művelik. Ezért kerül meghirdetésre a Bioetika és Környezetetika kurzus a Pázmány Péter Katolikus Egyetem minden Karán. Fontosnak tartjuk, hogy egyes, mindenkit érintő etikai kérdésekben a hallgatók megfelelő tájékoztatást kapjanak és megismerjék a Katolikus Egyház nézőpontját is.

A kurzus célja a hallgatók bevezetése az etikai kérdésfelvetésbe, amely a különböző szaktudományi területeken, elsősorban az emberi élettel és a környezettel kapcsolatban, felelős magatartásra hív. A kurzus során az életnek, elsősorban az emberi életnek és a környezetnek az alap értékeit vesszük sorra. Szó lesz arról a konfliktusról, amely a tudományos eredmények felhasználása és az etikai megengedhetőség korlátai között feszül. Minden megengedhető-e, ami technikailag megvalósítható? Mindeközben az egyes szaktudományok képviselői segítségével specializált etikai vizsgálódást is folytatunk, elsősorban a mai orvosi kutatások, illetve eljárások, valamint a környezetvédelemi szempontok figyelembevételével.

 

A tantárgy tartalma:

  • A Bioetika elméleti alapjai
  • Ember és természet a nyugati gondolkodástörténetben (ókor-középkor-újkor)
  • A környezeti etika alapjai: a természeti elemek erkölcsisége
  • A perszonalista bioetika alapelvei
  • Élet kezdete - Abortusz és Élet vége
  • A genetika etikája – Klónozás
  • Anyagi elosztás az egészségügyben
  • A források elosztásának etikája. A közlegelők tragédiája.
  • Tájékoztatás-tájékozott beleegyezés – Eutanázia
  • A keresztény tanítás és az ökológia
  • A bioszociális álláspont és a mélyökológia. A Gaia-elmélet.

 

 Számonkérési és értékelési rendszer:

 Évközi jegy, az ötfokozatú értékelési rendszer szerint jeles (5), jó (4), közepes (3), elégséges (2), elégtelen (1) minősítéssel történik.

 Írásbeli beszámoló (teszt és esszé) és esetleges szóbeli vizsga.

 

Irodalom:

Nyéky Kálmán (szerk.): Bioetika és környezeti etika I., CSIBE Alapítvány, Bp. 2011. 109 p.
ISBN 978-963-068-392-0
Gaizler Gyula – Nyéky Kálmán: Bioetika (Gondolat, Budapest 2003.); ISBN 963-9450-27-8
Gyula Gaizler – Kálmán Nyéky: Bioethics, PPCU; SU; Dialóg Campus Publisher, Bp. 2011. 144 p.
ISBN 978-963-308-031-3
II. János Pál, Evangelium Vitae, Az élet evangéliuma, Szent István Társulat, Budapest 1995. ISBN 963 360 807 4 XXVI. kötet
Pope John Paul II.: Evangelium Vitae: The Gospel of Life. New York: Random House. (1995).
ISBN 0-8129-2671-4
Ferenc Pápa: Laudato Si', – Közös otthonunk gondozásáról, Szent István Társulat, Budapest 2015. ISBN 978 963 277 562 3
Pope Francis: Laudato Si' – On Care for Our Common Home, Our Sunday Visitor (July 18, 2015),
ISBN 978-1612783864

2020. 07.02.