Az Ereky István Közjogi Kutatóközpont (ereky.jak.ppke.hu) "Ereky Reader" néven kéziratvita workshop sorozatot indított 2024-ben. A program célja, hogy fórumot adjon szenior és junior kutatók kutatásairól szóló szakmai dialógusnak. Az egyéni kutatási eredmények minőségének javítását, a műhelymunka élőbbé és személyesebbé alakítását segíti a sorozat. A vitát két felkért hozzászóló nyitja meg, majd bárki észrevételeket, bibliográfiai, kutatási vagy mást érintő megjegyzéseket tehet, kérdéseket intézhet a szerzőkhöz. A vitákba a hallgatók mellett az oktatók is aktívan bekapcsolódhatnak, ezzel gazdagítva a tudományos diskurzust. A kezdeményezés célja a pázmányos kutatók közötti kapcsolatok erősítése, a PhD hallgatók számára értékes szakmai hálózatépítési lehetőség biztosítása, valamint a magas színvonalú tudományos kéziratok elkészítésének támogatása.
Reméljük, hogy tanszéktől és tudományterülettől függetlenül újabb és újabb pázmányos kutató vesz részt ezen a kiváló hangulatú szakmai beszélgetéseken!
CALL FOR PAPER: folyamatosan várjuk a vitára szánt, folyamatban lévő kutatási anyagokat mind PhD hallgatók részéről, mind pedig oktató és kutató kollégák részéről! Jelentkezni Patyi Gergely docens úrnál lehet.
Időpont: 2025. október 9. 17:30
Ráth Olivér - Varga Ádám: Önkormányzati autonómia a szolidaritási hozzájárulás fényében (koreferens: Gerencsér Balázs)
Schlett István Olivér: A versenyellenes magatartás célja, avagy tényleg hibásan lett lefordítva az Európai Unió működéséről szóló szerződés 101. cikke magyar nyelvre? (koreferens: Szilágyi Pál)
ARCHIVUM:
Időpont: 2025 február 4-én, 16.00
helyszín: (hibrid) 356/B Tanszéki tárgyaló, és TEAMS
- Halász Zsolt: Az egyhangú döntéshozatal átalakításának hatása az EU közjogi rendszerére és a közpénzügyi jogalkotás szemszögéből
(felkért hozzászólók: Csink Lóránt, Láncos Petra Lea, Schanda Balázs) - Tóthné Lakatos Mária: A gyermek, mint „zoón politikon”? A gyermekek választójoga a gyermekkép és a gyermekjogok nézőpontjából (A választójog és a gyermekjogok, mint alapjogi katalóguselemek ütközőpontjai)
(Témavezető: Csink Lóránt)
(felkért hozzászólók: Berkes Lilla, Kurunczi Gábor)
Időpont: 2024. november 7. 16.00-20.00
Helyszín: (hibrid) 356/B Tanszéki tárgyaló és TEAMS
Program (pdf)