[Pályázati felhívás] Kari Büntetőjogi Perbeszédverseny

2025.02.11.

Beküldési határidő: március 1., 12.00

Az eddig hagyományoknak megfelelően az idei évben is megrendezésre kerül a kari büntetőjogi perbeszédverseny. A pályázók – választásuk szerint – ügyészi, vagy védői kategóriában nyújthatják be megoldásaikat. A verseny írásbeli és szóbeli fordulóból áll. A kari fordulók alapján kerülnek kiválasztásra azok a hallgatók, akik indulnak majd a Fővárosi, illetve Országos Büntetőjogi Perbeszédversenyen.

Az írásbeli feladat tárgyát a mellékelt jogeset képezi.

  • Előfeltétel: minimum a BJ 1 tantárgy abszolválása
  • Szóbeli forduló: március 14., 12.00 (Moot Court terem, 002. gyakorló), amelyen a versenyzők a perbeszédeket egymás távollétében, szóban adják elő 10-10 percben. A szóbeli forduló tárgyát ugyanez a jogeset képezi. Az írásbeli megoldást eddig az időpontig akár módosítani, pontosítani is lehet. A zsűri a szóbeli forduló alkalmával nemcsak az anyagi jogi megoldást, hanem a perbeszéd szerkezeti felépítését, stílusát, valamint az előadói készségeket is értékelni fogja.
  • A szóbeli fordulóba azok jutnak be, akik erről e-mailben értesítést kapnak! A szóbeli forduló alapján – kategóriánként – az első és második helyezettek továbbjutnak a Fővárosi Büntetőjogi Perbeszédversenyre (PPKE JÁK, 2025. április 11.), az első helyezettek pedig az Országos Büntetőjogi Perbeszédversenyre (Győr, 2025. április 25).

Bármilyen kérdés esetén kérem az alábbi e-mail címen érdeklődjenek: viktor.berces@gmail.com

Várunk szeretettel minden érdeklődőt!

Dr. Bérces Viktor
a Szervező Bizottság elnöke

Események

29.
2025. aug.
JAK
Centre and Periphery: The Jurists of Rome-78e Colloque international de la SIHDA
Council room
01.
2025. szept.
JAK
Gólyatábor 2025
Mezőkövesd
09.
2025. szept.
JAK
A plébániára vonatkozó egyházfegyelem fejlődése
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
25.
2025. nov.
JAK
The Lingua Franca of International Arbitration? - 40 Years of UNCITRAL Model Law
Pope John Paul II Hall (Ceremonial Hall)
További események
szechenyi-img-alt