2020.02.10
KÖRNYEZETI ETIKA
Az oktatás célja:
A bioetika és a környezetetika határtudományok, azaz különféle területeken dolgozó szakemberek (orvosok, jogászok, szociológusok, filozófusok, teológusok stb.) együtt művelik. Ezért kerül meghirdetésre a Bioetika és Környezetetika kurzus a Pázmány Péter Katolikus Egyetem minden Karán. Fontosnak tartjuk, hogy egyes, mindenkit érintő etikai kérdésekben a hallgatók megfelelő tájékoztatást kapjanak és megismerjék a Katolikus Egyház nézőpontját is.
A kurzus célja a hallgatók bevezetése az etikai kérdésfelvetésbe, amely a különböző szaktudományi területeken, elsősorban az emberi élettel és a környezettel kapcsolatban, felelős magatartásra hív. A kurzus során az életnek, elsősorban az emberi életnek és a környezetnek az alap értékeit vesszük sorra. Szó lesz arról a konfliktusról, amely a tudományos eredmények felhasználása és az etikai megengedhetőség korlátai között feszül. Minden megengedhető-e, ami technikailag megvalósítható? Mindeközben az egyes szaktudományok képviselői segítségével specializált etikai vizsgálódást is folytatunk, elsősorban a mai orvosi kutatások, illetve eljárások, valamint a környezetvédelemi szempontok figyelembevételével.
A tantárgy tartalma:
˗ A környezetvédelmi etika gyakorlata a környezetvédelmi jogban
˗ Orvosi Eskü, Genetikai Tanácsadás
˗ Technológia és felelősség
˗ Aktuális környezetetikai kérdések (állatvédelem filozófiája, Genetikailag módosított szervezetek GMO)
˗ Az intelligencia kutatásának etikai vonatkozásai
˗ Az abortusz és sterilizáció jogi kérdései
˗ Az asszisztált reprodukció etikai szempontból
˗ Egészség és betegség kérdései
˗ Eutanázia jogi kérdései
˗ Társadalomökológia és környezetvédelem
˗ A környezetvédelmi etika gyakorlata a környezetvédelmi jogban
˗ Fogamzásgátlás, Orvoskísérletek, Szervátültetés, Hospice
Számonkérési és értékelési rendszer:
Évközi jegy, az ötfokozatú értékelési rendszer szerint jeles (5), jó (4), közepes (3), elégséges (2), elégtelen (1) minősítéssel történik.
Írásbeli beszámoló (teszt és esszé) és esetleges szóbeli vizsga.
Irodalom:
Nyéky Kálmán (szerk.): Bioetika és környezeti etika II., CSIBE Alapítvány, Bp. 2016. 121 p. ISBN 978-963-125-493-8
Gaizler Gyula – Nyéky Kálmán: Bioetika (Gondolat, Budapest 2003.); ISBN 963-9450-27-8
Gyula Gaizler – Kálmán Nyéky: Bioethics, PPCU; SU; Dialóg Campus Publisher, Bp. 2011. 144 p.
ISBN 978-963-308-031-3
II. János Pál, Evangelium Vitae, Az élet evangéliuma, Szent István Társulat, Budapest 1995. ISBN 963 360 807 4 XXVI. kötet
Pope John Paul II.: Evangelium Vitae: The Gospel of Life. New York: Random House. (1995).
ISBN 0-8129-2671-4;
Ferenc Pápa: Laudato Si', – Közös otthonunk gondozásáról, Szent István Társulat, Budapest 2015. ISBN 978 963 277 562 3
Pope Francis: Laudato Si' – On Care for Our Common Home, Our Sunday Visitor (July 18, 2015),
ISBN 978-1612783864
Honlapok:
Tájékoztató és követelményrendszer - (2020 február 10.)
Az online előadásokról bővebben itt olvashat! (2020.03.23.)