2018. január: legszebb egyetemi emlékem

2018.01.19.
Új évben új sorozatot indítunk. A hónap kérdésére keressük alumnusaink válaszait. Először dr. Mikola Orsolyát kérdeztük.
  • Mi a legszebb, a Jogi Karhoz köthető emléke, története az egyetemista éveiből?
  • dr. Mikola Orsolya: Egyetemista éveimet az Ítélet határozta meg: gólyaként Koltay András tanár úrhoz való jelentkezésem által bekerülve, majd szerkesztőként és főszerkesztőként, csapatot és lapot építve. Tehetséges kollégák és kolleginák szorgos munkája által tudtuk megosztani az egyetemi hallgatósággal a közéleti és szakmai híreket. Egy remek ötlet volt az újságíró-igazolvány létrehozása – annak számos előnyét élvezve (kedves Olvasó, ha kíváncsi vagy, mi mindenben részesülsz, ha klaviatúrához kötöd magad, ne habozz és legyél Te is az Ítélet kari lap szerkesztőségének tagja!) –, mely használatának egyik csúcspontja volt, mikor a párizsi Louvre előtti kígyózó sorokat látva előkaptam a tárcámból az igazolványomat, melyet meglátva külön ajtón kísértek be a múzeumba.
    Másik, mostanában egyre inkább akkori jelentőségét is növelő emlék, hogy az interjú rovatunkban a professzorainkat szólaltattuk meg. Szenvedélyem volt az interjúk készítése, s örök adomány, hogy a már Teremtőnkhöz megtért professzorokra ezeken a sorokon keresztül is emlékezhetünk.

Események

24.
2026. febr.
JAK
The Lingua Franca of International Arbitration? - 40 Years of UNCITRAL Model Law
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
26.
2026. febr.
JAK
ADATNAP
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
03.
2026. márc.
JAK
Erasmus kari nap 2026
Aula
04.
2026. márc.
JAK
Nyílt nap a doktori iskolában
Dékáni Tanácsterem
05.
2026. márc.
JAK
A bírói hivatás megítélése napjainkban, illetve a „saláta”-jellegű jogalkotás hatása a büntető ítélkezésre
Gy. 201
17.
2026. márc.
JAK
Véradás az egyetemen
E2 előadó előtti térben
További események
szechenyi-img-alt