Szent Imre-ösztöndíj 2015

2015.09.20.
A Katolikus Központi Alapítvány pályázatot hirdet

Pályázhat minden 9-15. osztályos középiskolás, vagy felsőoktatási intézményben nappali tagozaton, első diplomás képzésben részt vevő, magyarországi tanintézményben tanuló katolikus fiatal.

A pályázatok elbírálása elsősorban a tanulmányi eredmény, az egy főre jutó jövedelem, a testvérek, eltartottak száma, a hitoktatásban és a közösségi életben való részvétel alapján történik. Döntés és kiértesítés decemberben várható. A kiértesítés postázásához a pályázat mellé bélyeggel ellátott, megcímzett válaszborítékot kell csatolni!

Az ösztöndíjat egy tanévre lehet elnyerni. A kuratórium döntése után az Alapítvány az ösztöndíjassal szerződést köt az ösztöndíj folyósításának feltételeiről. A megkötött szerződés egy tanulmányi évre szól, az ösztöndíj újabb pályázat alapján ismételten elnyerhető.

Az ösztöndíjra pályázni kizárólag pályázati űrlapon lehet. Nyomtatványt az Alapítványtól bélyeggel ellátott válaszborítékkal lehet igényelni, illetve Internetről is letölthető innen doc formátumban. Információ telefonon: 1/342-6959 /munkaidőben/. A pályázathoz csatolandó a helyi plébánosnak, hitoktatónak az ajánlása, az iskolalátogatási-, vagy hallgatói jogviszony igazolás, a felbélyegzett válaszboríték, valamint a jövedelem-igazolások.

A pályázatokat 2015. szeptember 20-ig kell benyújtani postán a Katolikus Központi Alapítvány címére: 1406 Budapest, Pf. 79. A borítékra kérjük ráírni: „Ösztöndíj pályázat". Csak a határidőre beérkezett és pontosan kitöltött pályázatokat tudják elbírálni. A pályázatokat nem őrzik meg és nem küldik vissza.

Események

16.
2025. jún.
JAK
Summer School
PPKE JÁK
19.
2025. jún.
JAK
Szülői felelősség a hazai és nemzetközi magánjogi jogszabályok útvesztőiben
Gy107
22.
2025. jún.
JAK
Te Deum
Egyetemi Templom
25.
2025. jún.
JAK
[Summer School] Lunchtime lecture
Dékáni Tanácsterem
30.
2025. jún.
JAK
EKÖP Zárórendezvény
Dékáni Tanácsterem
21.
2025. júl.
JAK
Jogászi eskütétel és diplomaátadók (jogász, igig)
Díszterem
További események
szechenyi-img-alt