Jelen voltunk a felvételi börzén

2015.01.27.
Az idei Educatio Kiállításon is közös standon mutatkozott be a Pázmány Péter Katolikus Egyetem négy kara január 22-24. között a Syma rendezvénycsarnokban.

A három nap alatt több ezer érdeklődő látogatta meg a Jog- és Államtudományi Kart is, beszélgetett el a kart képviselő diákokkal és munkatársakkal. A kiállítás kiemelt célja volt, hogy népszerűsítse a január 29-én megrendezendő nyílt napot is, ahol az érdeklődő gimnazisták jobban megismerkedhetnek annak oktatásával, hétköznapjaival.

A börze során rövid közvélemény kutatást is tartottunk: a standot meglátogató diákokat közeljövő terveikről is kérdeztük, különös tekintettel arra, milyen terveik vannak a felvételi jelentkezésekkel kapcsolatban, mennyire tartják valószínűnek, hogy a Pázmány jogi karát is megjelöljék. A beérkezett 332 válaszadó 40 %-a Budapestről, 24 %-a pedig Pest megyéből érkezett. 73 %-uk állami, 17 % pedig felekezeti fenntartású gimnáziumból jött, így elmondható, hogy az egyetem egyre inkább népszerű a nem felekezeti iskolákból, a nem feltétlenül keresztény családi háttérből érkező diákok körében is. További érdekesség, hogy az érdeklődők 41 %-a tervez jogász szakra jelentkezni, és minden második gimnazista jelöli meg a Pázmány jogi kart első vagy második helyen. Különösen örömteli számunkra, hogy a standunknál járók kétharmada mindenképpen szeretne pázmányos diák lenni, amihez tervezi meglátogatni az elkövetkezendő nyílt napot is.

Mint az elmúlt években mindig, idén is nagyon fontos és a felvételiző gimnazisták szempontjából hasznos volt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kitelepülése, a személyes tapasztalatszerzés, megismerkedés fontos része a felvételiről valódi döntésnek. A kar vezetése ezúton is szeretné megköszönni a diákság – vagyis a Hallgatói Önkormányzat, a tutori szervezet, az Ítélet szerkesztőség és a Gradus ad Facultatem felvételi előkészítő csoport – közös áldozatos munkáját.

Események

16.
2025. jún.
JAK
Summer School
PPKE JÁK
18.
2025. jún.
JAK
Zlinszky János emlékmise
Kápolna, PPKE JÁK
19.
2025. jún.
JAK
Szülői felelősség a hazai és nemzetközi magánjogi jogszabályok útvesztőiben
Gy107
22.
2025. jún.
JAK
Te Deum
Egyetemi Templom
25.
2025. jún.
JAK
[Summer School] Lunchtime lecture
Dékáni Tanácsterem
30.
2025. jún.
JAK
EKÖP Zárórendezvény
Dékáni Tanácsterem
További események
szechenyi-img-alt