Óriási érdeklődés a nyílt napon

2014.12.11.
Zsúfolásig telt a 350 fős előadó a nyílt napon, mindenkinek nem is jutott ülőhely.

„Ne jöjjön hozzánk, aki nem szereti, ha emberszámba veszik – az egyetemen ugyanis a legfontosabbak a személyközi kapcsolatok" – mondta az érdeklődőknek Varga Zs. András dékán.

„Nem csak jönni lehet hozzánk, hanem el is lehet tőlünk menni" – tette hozzá Schanda Balázs prodékán, utalva arra, hogy a PPKE JÁK az Erasmus programban 65 egyetemmel áll cserekapcsolatban.

Kiderült még, hogy a legutóbbi jogász OTDK-n 34 szekcióból 9-et nyertek meg Pázmányos hallgatók, milözben a második helyezett intézmény csak két első helyet szerzett.
„Katolikus egyetem vagyunk, ami annyit tesz, hogy van egy-két többlet tárgyunk, például a kánonjog. Egy pici többletet szeretnénk tehát adni a hallgatóinknak, de senki szabadságát nem korlátozzuk"- mondta még Schanda Balázs.

A diplomakövető vizsgálatokból kiderült: a 3-5 éve végzettek körében már tíz százalék a vezető beosztásúak aránya, ami várhatóan növekedni fog. A végzés után 3-5 évvel továbbá nettó havi 217 ezer forint az átlagkeresete a PPKE JÁK-on végzett hallgatóknak.

A diploma átvétele után a hallgatók 98 százaléka volt elégedett a képzéssel, és 92 százalékuk mondta: ha vissza lehetne menni az időben, újra a Pázmányra jelentkezne.

Események

20.
2026. júl.
JAK
Diplomaátadó ünnepség
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
31.
2026. aug.
JAK
Gólyatábor 2026
Mezőkövesd
További események
szechenyi-img-alt