25 éves a Kánonjogi Posztgraduális Intézet

2021.12.02.
A Katolikus Nevelés Kongregációja 1996. november 30-án a „Sacrorum canonum scientia" kezdetű határozatával hozta létre a régió első kánonjogi fakultását.

E karközi intézet kánonjogi szempontból a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ötödik karának minősül, mely a Veritatis gaudium kezdetű apostoli rendelkezés, a hozzá tartozó végrehajtási norma és az ezekhez igazodó szentszéki jóváhagyású saját Statútum szerint működik.
Az Intézet küldetése a kánonjogi szakemberképzés, továbbá a hazai jogi kultúra egyházjogi ismeretekkel történő gazdagítása. (Ez utóbbi téren az elmúlt negyedszázadban több mint 10 000 hallgató jutott szemléletmódformáló alapvető kánonjogi ismeretekhez.) A KJPI az Apostoli Szentszék által elismert, államilag akkreditált kánonjogi PhD programot működtet. Az Intézet alapításától kezdve igyekszik bekapcsolódni a kánonjogtudomány nemzetközi közegébe. Ennek eszközei – többek között – a KJPI évente tarott februári nemzetközi szimpóziuma, a Folia theologica et canonica szakfolyóirat, nemzetközi együttműködésben kiadott alkalmi tanulmánykötetek, illetve a KJPI oktatóinak rendszeres külföldi előadásai, vendégkurzusai. Az Intézet negyedszázadának fontos eseménye volt két szakmai világkongresszus megrendezése, melyekre 2001-ben, illetve 2008-ban került sor.
A kánonjog beható ismerete és művelése fontos az Egyház rendeltetésszerű működésének biztosításához, s ilyen értelemben hozzájárul a lelkek üdvösségének előmozdításához. Az Egyház megújulási folyamataiban a szent tudományok e területének is mindig fontos szerep jutott. Így remélhető, hogy a Gondviselés segítségével a hazai egyház életében a Kánonjogi Posztgraduális Intézet az eljövendő években is betöltheti az alapítói által rábízott küldetést.
Az alapítás negyedszázados jubileumáról az Intézet november 16-án nemzetközi tudományos konferencia révén is megemlékezett.

 

Események

28.
2026. márc.
JAK
Intenzív emelt szintű érettségire felkészítő tábor; magyar nyelv és irodalom, történelem
1088 Budapest, Szentkirályi utca 28.
14.
2026. ápr.
JAK
A Zlinszky János Szakkollégium Civilisztika Szakirányának workshopja
Dékáni Tanácsterem
16.
2026. ápr.
JAK
Dr. Ganczer Mónika habilitációs eljárás
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
16.
2026. ápr.
JAK
A gazdasági bűncselekmények
Gy. 201
16.
2026. ápr.
JAK
PPKE - JÁK Tavaszi Gólyabál
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Díszterem
17.
2026. ápr.
JAK
Kari TDK
Gy107, Gy301, E3 előadó
További események
szechenyi-img-alt