Alkotmánybírósági Szimulációs Verseny

2021.12.03.
A pázmányos csapat III. helyezést ért el

Az Alkotmánybírósági Szimulációs Verseny (AB§ZIM) az Alkotmánybíróság, az Igazságügyi Minisztérium és a Mathias Corvinus Collegium szervezésben megrendezésre kerülő alkotmányjogi verseny.

A verseny több fordulóból állt. Az első forduló egy tesztjellegű kérdéssor kitöltését foglalta magában, ahol a csapatok általános alkotmányjogi, különösen az alapjogokkal kapcsolatos ismeretei kerültek felmérésre.
A második fordulóban fiktív alkotmányjogi panaszokat kellett a befogadhatóság szempontjából értékelni, ezt követően pedig a továbbjutó csapatoknak egy alkotmánybírósági határozattervezetet kellett elkészítenie a szervezők által megadott jogeset alapján.

Az idei jogeset a közösségi média platformok véleménynyilvánításhoz való jogra, illetve az egyenlő bánásmód követelményére gyakorolt hatásával foglalkozott. Az Indítvány alapjául szolgáló ügyben egy közszereplő politikust azért tiltott le a közösségi média platform a felületéről, mert az Indítványozó posztjában sérelmezte a platformszolgáltató algoritmus-vezérelt működését, és arról tájékoztatta a félmilliós követőtábotárát, hogy a tárhelyszolgáltatók jogi szabályozatlanságára tekintettel egy törvényjavaslatot fog kezdeményezni. A platformszolgáltató álhírnek minősítette a politikus közlését, és felfüggesztette, majd eltávolította a fiókját. A jogesetben arra kellett a csapatunknak megoldást keresni, hogy a tárhelyszolgáltató gyakorlata sérti-e az egyenlő bánásmód követelményét, illetve a véleménynyilvánításhoz való jogot.

Az alkotmánybírósági határozattervezet elkészítését követően a más hazai jogi karok döntőbe jutó csapatai által benyújtott tervezeteket kellett értékelnünk.

A verseny döntője 2021. november 10-én került megrendezésre az Alkotmánybíróság épületében. A szóbeli fordulóban a csapatoknak az általuk benyújtott határozattervezetet kellett ismertetniük, majd egy vitát követően döntést hozni az Indítvány alapjául szolgáló üggyel kapcsolatban.

A versenyen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem csapataként harmadik helyezést értünk el, ami óriási örömöt jelent a számunkra. Nagy élmény volt ellátogatni az Alkotmánybíróság épületébe és Dr. Sulyok Tamás elnökölése mellett ismertetni a határozatunkat.

A csapat felkészítő tanára Dr. Kurunczi Gábor és Dr. Varga Ádám tanár urak voltak.

 

A csapat tagjai:

  • Simon Zsuzsanna

  • Pácz Péter

  • Ratkai Dániel

  • Kozma Gábor Levente

Fotó: Photon, Láng Péter
Szöveg: Versenyzők

Események

24.
2026. febr.
JAK
The Lingua Franca of International Arbitration? - 40 Years of UNCITRAL Model Law
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
26.
2026. febr.
JAK
ADATNAP
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
03.
2026. márc.
JAK
Erasmus kari nap 2026
Aula
04.
2026. márc.
JAK
Nyílt nap a doktori iskolában
Dékáni Tanácsterem
05.
2026. márc.
JAK
A bírói hivatás megítélése napjainkban, illetve a „saláta”-jellegű jogalkotás hatása a büntető ítélkezésre
Gy. 201
17.
2026. márc.
JAK
Véradás az egyetemen
E2 előadó előtti térben
További események
szechenyi-img-alt