Horváth Pál professzor úrra emlékezünk

2021.09.20.
Nekrológ és gyászjelentés

Horváth Pál professzor úr végső nyugalomra helyezése 2021. szeptember 24-én (pénteken) 14.30 órakor lesz a Jézus Szíve Jezsuita templomban /1085 Budapest, Mária u. 25/. Előző nap (szeptember 23-án) 12.30 órakor, a kari kápolnában, Alessandro Caprioli atya gyászmisét tart lelki üdvéért.

Horváth Pál 1928. április 5-én született Győrszemerén. Jogász diplomáját 1952-ben szerezte az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ahol később bölcsész történelem tanári oklevelet is kapott. Kandidátusi értekezését 1958-ban védte meg „A középkori falusi földközösség jogtörténeti vonatkozási" címmel. 1968-ban „A kelet-közép-európai népek jogfejlődésének főbb irányai" című disszertációjával akadémiai doktori fokozatot szerzett. Kutatásai évtizedeken keresztül meghatározó irányt jelentettek a hazai jogtörténet tudományban, különösen az összehasonlító jogi kultúra területén. Munkásságát több száz tanulmány mellett egy német és tizenkét magyar nyelvű könyv fémjelzi. Az általa írt és szerkesztett tankönyvek országos jelentőséggel bírtak, számos jogásznemzedék tanulhatott belőlük.

Horváth Pál a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának alapító professzorai közé tartozott, már közvetlenül az 1995 szeptemberi induláskor jelen volt az oktatói karban. Hét éven át látta el az Egyetemes Állam- és Jogtörténeti Tanszék vezetését, s az azonos című tárgy oktatását. Fakultásunk életében ez az időszak volt a hőskor, amikor sokszor viszontagságos körülmények között, önzetlen munkájával segítette a Kar felemelkedését. Az Örökkévalóságban a Jóisten hálálja meg.

Események

28.
2026. márc.
JAK
Intenzív emelt szintű érettségire felkészítő tábor; magyar nyelv és irodalom, történelem
1088 Budapest, Szentkirályi utca 28.
14.
2026. ápr.
JAK
A Zlinszky János Szakkollégium Civilisztika Szakirányának workshopja
Dékáni Tanácsterem
16.
2026. ápr.
JAK
Dr. Ganczer Mónika habilitációs eljárás
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
16.
2026. ápr.
JAK
A gazdasági bűncselekmények
Gy. 201
16.
2026. ápr.
JAK
PPKE - JÁK Tavaszi Gólyabál
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Díszterem
17.
2026. ápr.
JAK
Kari TDK
Gy107, Gy301, E3 előadó
További események
szechenyi-img-alt