III. helyezés országos pályázaton

2019.12.18.
Nagy Luca ötödéves hallgatónk pályamunkájával a Mailáth György Tudományos Pályázaton III. helyezést ért el.

Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke Mailáth György országbíró, a Magyar Királyi Curia egykori elnöke emlékére 2014-től évente tudományos pályázatot ír ki. A pályázat keretében joghallgatók, valamint a bírósági dolgozók külön szekciókban nyújthatnak be tanulmányokat polgári jogi, büntetőjogi, munkajogi, közigazgatási jogi és európai jogi, valamint bírósági általános igazgatási szekcióban. A témajavaslatok minden esetben szervesen kapcsolódnak a bírósági gyakorlathoz. A dolgozatokkal szemben alapvető elvárás a választott kérdéskör tudományos igényű feldolgozása. A pályamunkákat Bíráló Bizottság értékeli, amelynek tagjai a bírósági szervezetrendszer valamennyi szintjét képviselik.

Nagy Luca témája ,,A gyermektartásdíj megállapításának gyakorlata" volt a polgári jogi szekció joghallgató tagozatán, amely választható témában - mint utóbb kiderült - a legtöbb dolgozatot nyújtották be a pályázók. Ezek között

Lucáé lett a legjobb pályázat.

A díjátadóra az Országos Bírósági Hivatalban került sor a Consilium Peritorum keretében múlt pénteken.

Szívből gratulálunk!

Események

28.
2026. márc.
JAK
Intenzív emelt szintű érettségire felkészítő tábor; magyar nyelv és irodalom, történelem
1088 Budapest, Szentkirályi utca 28.
14.
2026. ápr.
JAK
A Zlinszky János Szakkollégium Civilisztika Szakirányának workshopja
Dékáni Tanácsterem
16.
2026. ápr.
JAK
Dr. Ganczer Mónika habilitációs eljárás
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
16.
2026. ápr.
JAK
A gazdasági bűncselekmények
Gy. 201
16.
2026. ápr.
JAK
PPKE - JÁK Tavaszi Gólyabál
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Díszterem
17.
2026. ápr.
JAK
Kari TDK
Gy107, Gy301, E3 előadó
További események
szechenyi-img-alt