IV. „Természetjog Napja” konferencia

2019.06.06.
2019. május 31-én immáron negyedik alkalommal került megrendezésre a Jogbölcseleti Tanszék Ius naturale Kutatócsoportja rendezésében a Természetjog Napja című jogfilozófiai konferencia.

A konferenciát azzal a céllal rendezi meg a kutatócsoport, hogy összefogja a természetjogi gondolkodás hazai képviselőit, és ezen értékelkötelezett kutatók és tudósok számára tudományos fórumot hozzon létre, amely immáron igazi közösséggé alakult.

A konferenciasorozat vonzerejét mutatja az érdeklődők évről-évre növekvő száma, illetve az a körülmény, hogy idén először a természetjogi gondolkodás jeles külföldi kutatói is képviseltették magukat, ezzel új szintre emelve az évek óta tartó és gyümölcsöző olasz-magyar együttműködést. A konferencia délelőtti ülésszakában a Trentoi Egyetem (Università di Trento) Jogi Karának két professzora és egy kutató munkatársa tartott előadást, melyben természetjogi kutatásaik fő irányait mutatták be.

A konferencia délutáni programjában egy idegen- és egy magyarnyelvű, egymással párhuzamosan zajló szekcióülés, valamint a kutatócsoport tagjainak legújabb természetjogi tárgyú köteteit bemutató könyvbemutató került megrendezésre, összesen mintegy 20 előadóval és népes hallgatósággal.

 

A rendezvény fénypontjaként, a Kutatócsoport Díjátadó Bizottsága idén két kategóriában adta át a Természetjog Kiváló Kutatója megtisztelő címet.

A képen (balról jobbra): Maurizio Manzin és Frivaldszky János

(A képen balról jobbra: Maurizio Manzin és Frivaldszky János)

A délelőtti ülésszakban a Trentoi Egyetem professzora, a klasszikus jogi argumentáció nemzetközileg elismert kutatója,

Prof. Maurizio Manzin

vehette át e megtisztelő kitüntetést a klasszikus jogászi érvelés terén elért úttörő eredményeinek elismeréseként.

 

(Frivaldszky János és a Díjátadó Bizottság: Kuminetz Géza atya, Turgonyi Zoltán, Hámori Antal)

A természetjog hazai kutatói közül a Bizottság idén

Frivaldszky János

egyetemi tanárt, a Jogbölcseleti Tanszék és a Ius naturale kutatócsoport vezetőjét tüntette ki az elismeréssel a hazai természetjogi gondolkodás újraélesztéséért tett hosszú éves és elévülhetetlen érdemei elismeréseként.

Frivaldszky János a közel huszonöt éves akadémiai pályafutása majdhogynem egészét a természetjogi gondolkodás kutatásának szentelte, számos kötet és publikáció, továbbá a Kar természetjogi műhelyének és jelenlegi, természetjogi alapokon nyugvó jogfilozófiai curriculumának megszervezése köthető a nevéhez.

 

(Federico Puppo, Maurizio Manzin, Frivaldszky János, Serena Tomasi)

Események

28.
2026. márc.
JAK
Intenzív emelt szintű érettségire felkészítő tábor; magyar nyelv és irodalom, történelem
1088 Budapest, Szentkirályi utca 28.
09.
2026. ápr.
JAK
13rd Unfair Commercial Practices Conference
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
14.
2026. ápr.
JAK
A Zlinszky János Szakkollégium Civilisztika Szakirányának workshopja
Dékáni Tanácsterem
16.
2026. ápr.
JAK
Dr. Ganczer Mónika habilitációs eljárás
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
16.
2026. ápr.
JAK
A gazdasági bűncselekmények
Gy. 201
16.
2026. ápr.
JAK
PPKE - JÁK Tavaszi Gólyabál
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Díszterem
További események
szechenyi-img-alt