Koltay András az NMHH új elnöke

2021.12.06.
Áder János köztársasági elnök december 3-án nevezte ki oktatónkat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) élére.

„Az államfő Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára nevezte ki az NMHH új elnökének Koltay Andrást, akinek a megbízatása december 4-én kezdődik, és kilenc évre szól. Áder János a Sándor-palotában tartott eseményen átadta a kinevezésről szóló dokumentumot az új elnöknek, ahol az eskütételre is sor került.

Koltay András jogász, elnöki kinevezéséig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora volt. Az LL.M. (Master of Law) fokozatot 2007-ben szerezte a University College Londonon, a strasbourgi Emberi Jogok Nemzetközi Intézetében szintén folytatott tanulmányokat. PhD-fokozatát 2008-ban szerezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán. Legfőbb kutatási területei a szólásszabadság, a médiajog és a személyiségi jogok kérdéseihez kapcsolódnak. A szólásszabadság alapvonalai címmel 2009-ben jelent meg monográfiája (Századvég), 2013-ban angol nyelven Freedom of Speech – The Unreachable Mirage című (Wolters Kluwer), 2016-ban pedig A vallások, az állam és a szólás szabadsága című kötete (Századvég). Ezeken kívül több mint 250 tudományos publikációt jegyez magyar és külföldi nyelveken. Jelenleg is a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára.

2016-tól a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2017 óta a Magyar Paralimpiai Bizottság Jogi- és Etikai Bizottságában tag. 2010 és 2019 között az NMHH Médiatanácsának tagjaként dolgozott."

Forrás: https://nmhh.hu/cikk/225194/Koltay_Andras_az_NMHH_uj_elnoke

Események

28.
2026. márc.
JAK
Intenzív emelt szintű érettségire felkészítő tábor; magyar nyelv és irodalom, történelem
1088 Budapest, Szentkirályi utca 28.
14.
2026. ápr.
JAK
A Zlinszky János Szakkollégium Civilisztika Szakirányának workshopja
Dékáni Tanácsterem
16.
2026. ápr.
JAK
Dr. Ganczer Mónika habilitációs eljárás
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
16.
2026. ápr.
JAK
A gazdasági bűncselekmények
Gy. 201
16.
2026. ápr.
JAK
PPKE - JÁK Tavaszi Gólyabál
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Díszterem
17.
2026. ápr.
JAK
Kari TDK
Gy107, Gy301, E3 előadó
További események
szechenyi-img-alt