Országos Alkotmánybírósági Szimulációs Verseny

2020.01.24.
Az Alkotmánybíróság és a Mathias Corvinus Collegium közös szervezésű alkotmányjogi versenye, mely lehetőséget biztosít az ország alkotmányjogot hallgató egyetemistáinak, hogy izgalmas jogeseteken és feladatokon keresztül megmérettethessék magukat.

Az idén másodjára megrendezett ABSZI-n többek között a tételes alkotmányjogi tudásukat, a természetes jogérzéküket, az érveléstechnikájukat és előadási képességeiket bizonyíthatják a jelentkezők.

Az egyéni vetélkedő fordulói:

  • I. forduló
    • A regisztrációt követően egy online tesztsort kell kitölteniük megadott idő alatt.

Megoldásaitokat 2020. február 2-a 23:59-ig (közép-európai idő szerint) várjuk.

  • II.forduló
    • A második fordulóba jutott versenyzők az alkotmánybírák kutató munkáját tapasztalhatják majd meg: több jogeset közül egyet választva ki kell majd dolgozniuk egy javaslatot, amit a testület elé terjesztenének.
  • III. forduló
    • A döntőbe jutott versenyzőknek az Alkotmánybíróság épületében, annak ülését kell modellezniük. Ennek során a versenyzők bemutathatják egy esettel kapcsolatos alkotmányjogi érveléseiket, miközben belehelyezkednek egy alkotmánybíró szerepébe.

A legjobb eredményt elért versenyzőknek lehetősége nyílik az Alkotmánybíróság gyakornoki programjában való részvételre, valamint az

I. helyezett 200 000
II. helyezett 150 000
III. helyezett 100 000 forint értékű díjazásban részesül.

Bővebb tájékoztató, segítség, illetve az első fordulóval kapcsolatos kérdésekkel a Facebook-oldalunkon az alábbi e-mail címen keresztül lehet tájékozódni: jogesetverseny@mcc.hu

Események

28.
2026. márc.
JAK
Intenzív emelt szintű érettségire felkészítő tábor; magyar nyelv és irodalom, történelem
1088 Budapest, Szentkirályi utca 28.
14.
2026. ápr.
JAK
A Zlinszky János Szakkollégium Civilisztika Szakirányának workshopja
Dékáni Tanácsterem
16.
2026. ápr.
JAK
Dr. Ganczer Mónika habilitációs eljárás
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
16.
2026. ápr.
JAK
A gazdasági bűncselekmények
Gy. 201
16.
2026. ápr.
JAK
PPKE - JÁK Tavaszi Gólyabál
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Díszterem
17.
2026. ápr.
JAK
Kari TDK
Gy107, Gy301, E3 előadó
További események
szechenyi-img-alt